Dream of my LIFE

Egyszer volt, hol nem volt... Talán igaz sem volt. :) Ez a sziget egy igazi mesevilág volt, ahol a gyönyörű egzotikus környezet és az otthoni baromfiól egyszerre találkozott.

Egy srácot sikerült elkapnom az egyik szünetben, hogy jöjjön el velem Kaua'i szigetére. Sajnos már mindenki túl volt ezen a szigeten, ezért nagyon leszűkült a lehetőségek köre, de végül sikerrel jártam és nem kellett egyedül utaznom. A srácot Ericnek hívták és Párizsból érkezett. Alacsony kis vézna srác volt végtelen sok kedvességgel és türelemmel. A jól bevált cheaptickets.com oldalon barangolva meg is találtam a legmegfelelőbb repülőjegy és hotel kombinációt. A Hotel Merriott Resortba sikerült nagyon kedvező áron egy két ágyas szobát foglalnom a repülőtértől nem messze. Kaua'i-on sajnos nem lehet teljesen körbemenni autóval a szigeten, ezért volt célszerű a repülőtérhez közeli szállást keresni, ugyanis onnan két irányba lehet elindulni. Mi két napot szántunk a kis felfedezőtúránkra, így ketté osztottuk az utat. Kora reggel indultunk útnak Honoluluból, a reptéren megreggeliztünk a Starbucksban majd körülbelül fél óra alatt meg is érkeztünk Lihue-be. Eredetileg egy alacsonyabb kategóriájú autót néztünk ki, amit kibérlünk a reptéren, ám hamar ránk beszéltek egy alig pár tíz dollárral drágább tűzpiros Ford Mustang cabriot. :) Valamiért nem tudtam akkor és ott nemet mondani. 

Mielőtt belevágnánk a nagy kalandba, íme pár szó a Wikipédiáról. Kauai a Hawaii-szigetek nyolc nagy szigetének egyike, Niihau után a legészakabbi. A sziget az Amerikai Egyesült Államok 24. legnagyobb szigete. Vulkáni eredetű, az 1598 m magas Kawiakini vulkán hozta létre. Jól termő sziget, többnyire cukornádattermesztenek rajta. Beceneve: Kert-sziget. Itt találhatóak az első petrogláfiák, vagyis kőbe vésett szimbolikus jelek, amiket még a polinézek hagytak hátra (ilyen jelek találhatóak Mauin is). 

Trópusi sziget, gyakran, akár naponta többször váltják egymást az esős és napos időszakok. Az időjárás nem ingadozó általában 20-30 °C körül van a hőmérséklet, de télen is csak 5-10 °C-al hűl le az idő.

A sok eső hatására kialakult dús növényzet és a dús erdők miatt sokan nevezik kert-szigetnek is.

Érdemes megnézni pár képet is erről a gyönyörű szigetről: http://kepguru.hu/hatterkepek/cimke/kauai

Szóval gyorsan bepattantunk a frissen bérelt álomautónkba és útra keltünk, hogy felfedezzük milyen élményeket és látnivalókat rejt a sziget röpke 2 nap alatt. Mint említettem egy főútja van Kauainak, amiről csupán néhány elágazó út vezet a tengerpartra és a sziget belsejébe. Zömében végig a tengerpart mellett megy az út. Főként szörfözni, búvárkodni és kajakozni lehet itt, de ugyanakkor itt található a Grand Canyon kistestvére is a Waimea Canyon. Egy hangulatos szűk szerpentines út vezet a sziget szíve felé, a rengeteg esőzés miatt kialakult dús növényzettől, alig néhányszor lehet csak kilátni az óceánra. A hegyre felérve csupán egy piaci stand és egy tábla jelzi, hogy megérkeztünk. A láthatóan bennszülött bácsi lelkesen kínálja a szárított gyümölcsöket az arra járóknak. Megsajnálva vettem is tőle egy csomag aszalt kókuszt az útra, ami valami istenien finom volt. A parkolótól egy keskeny lépcső vezetett fel a kilátóba. Valami kísérteties volt a hasonlóság a Grand Canyon és az itteni canyon között. Csupán néhány fénykép erejére álltunk meg. A hangulatfelelős tyúkok és kakasok az ottlétünk alatt végig jelen voltak. Olyan szabadon éltek, mint nálunk a Nyugati Pályaudvaron a galambok. Ha esetleg valami csoda folytán nekem jutna az a megtiszteltetés, hogy a helyi csöves legyek, még akkor sem halnék éhen. :) 

Kauai lakossága 5 %-át teszik ki a Hawaii szigetek népsűrűségének. A helyiek még mindig igyekeznek a hagyományos, régimódi hawaii életmódot folytatni. A sziget viszonylag kicsi, legnagyobb szélessége is csak 50 kilométer, így akár 2 óra alatt "körbe" lehet autókázni. Nagy része átjárhatatlan, így ez megnehezíti az eljutást a járható részekre is. A sziget északi részei talán az egyik legszebb látnivalói Hawaiinak. Tengerpartján található a Na Pali, azaz sziklás hegység. Ezen a szigeten találhatók a Waimea Canyon és a Waimea folyó mellett a legszebb vízesés (Waimea régen a főváros volt ma már a főváros Lihue). Kauai földje vörös színű, ami a tengerparton rendkívül finom szemcséjű aranyhomokban mutatkozik.

Végig kellemes 30 fok körüli hőmérséklet volt, remek idő a strandoláshoz és búvárkodáshoz. Több helyen meg is álltunk gyönyörködni a kristálytiszta óceánban. Olyan érzésem volt, mintha álmodnék. Akkor azt kívántam bár soha ne ébrednék fel ebből az álomból. Hihetetlen, de legbelül mégis magányos voltam, viszont az utazásaim során ezt az érzést sikerült elnyomnom magamban. A hotelünk egy saját önálló öbölben volt megépítve, csak és kizárólag a szálloda vendégei részére. A szobánk közvetlenül a földszinten az óceánra nézett. Pár lépés választott el a romantikus partszakasztól. Mezítláb kisétáltam lassan a partra, nap vége volt és csak egyedül voltam. Naplemente volt, leültem a partra és néztem a távolban a szörfösöket és mögöttük a ködbe burkolózó hegyvonulatot. Csak néztem csendesen. Magam mellett a part olyan volt, mint álmaimban, ahol a férjem kezét fogva sétálok. Elfeküdtem a homokban és egyszerűen csak kicsordult a könnyem. Eszembe jutott valaki... Valaki otthonról. Azt kívántam bárcsak egyszer itt lehetnék Vele. Sokszor rám írt skypeon és msnen míg kint voltam. Mindig érdekelte mi van velem, ez egy kicsit elfeledtette velem a magányomat. Sajnos a sors még nem úgy hozta, hogy együtt legyünk, de a szívemben legbelül mi összetartozunk és valahol örülök, hogy így alakult, mert valószínűleg nem lennék itt.

Este beültünk a szálloda bárjába vacsorázni és koktélozni. Nagyon éttermi lehetőségre nem is nagyon emlékszem, az út szélén néhány hamburgerező kunyhóval és pár gyümölcsös piaci standdal találkoztunk. Minden számomra új gyümölcsöt megkóstoltam, amit valószínűleg előző este szedtek le. Nem érleltek és a lehető legfrissebbek voltak. A vicces az volt, hogy alkudozni kellett, még arra a pár szem gyümölcsre is. Másnap reggel a sziget jobb oldalára indultunk útnak, ahol az említett Na Pali partot és a híres Wailua vízesést néztük meg. Sajnos Na Pali partja pusztulóban van a globális felmelegedésnek köszönhetően. A hegyre felérve egyszer csak vége lett az útnak. Az út szélén rengeteg autó parkolt, a szerpentin széléről pedig pazar kilátás nyílt a vízesésre. Valami elképesztő mennyiségű víz zúdult a szakadékba a rengeteg csapadéknak köszönhetően.

A hegyvonulaton tovább haladva megláttunk a part szélén lévő hatalmas sziklán egy világítótornyot, amit ma már csak turisták látogatnak. A mélybe nézve hatalmas hullámok verték a sziklák oldalát. Félelmetes volt belegondolni, ha megszédülnék mi történne velem. :) Oldalra nézve egy sekélyebb partszakaszt láttunk meg, ahol kis kunyhócskák voltak a fák között elrejtőzve. A parton valószínű 1-2 horgászó milliomost láttunk. Megkerestük az utat, hogyan juthatnánk le. Valami elképesztő, hogy tényleg létezik még ilyen hely a világon, ahol emberek laknak. Legbelül vágyom arra, hogy egyszer egy ilyen helyen éljek. Számomra a világ legmegnyugtatóbb helye akkor az volt. Teljesen elzárva a külvilágtól, csak az talált oda, aki oda is indult eredetileg. Nem messze innen egy öbölben búvárkodtunk egyet. A kis vízálló kamerámmal rögzítettem az emlékeimet. :)

Végül utunk során eljutottunk a Hanalei-völgybe, ahol régen a király veteményeskertje volt. Ma is ugyan úgy művelik még. Rendkívül jó környezeti adottságokkal rendelkezik a növénytermesztésben. A látvány valami elképesztő. Az élettel teli zöld növények hatalmas táblákon terülnek el a völgy lábában, ahonnan egy szivárvány kúszik a hegyvonulatán az ég felé. Még soha nem láttam ehhez foghatót. 

Utunk végén még sétáltunk egyet a reptérhez közeli sziklás parton. Majd hazarepültünk, vissza Honoluluba. Egy dolog vigasztalt, hogy még mindig Hawaiin lehettem. :)

Elnézést az elmaradásomért, de igyekeztem minden maradék időmet hasznosan eltölteni az Egyesült Államokban. Hamarosan folytatom a blogot. Lesz még mit mesélnem. :)

Egyre fájdalmasabb a búcsúzás. Azt hinné az ember, hogy az idő már megedzette érzelmileg és már nem sír mikor a barátai elmennek. Boldog, hogy megismerhette őket. Mégis mikor búcsúzásra kerül a sor, ott van bennem ez az érzés, hogy talán most látjuk egymást utoljára. Egy biztos, ha találkozunk is már semmi sem lesz ugyan olyan, mint amilyen itt volt. Ez alatt a 8 hónap alatt rengeteg embert ismertem és szerettem meg. Gyönyörű időszak ez mindannyiunk életében. A legfájdalmasabb mikor szerelmeseket látsz szétszakadni egymástól. Ma nagyon sok embert búcsúztattunk és a szemem még mindig könnyes mikor rájuk gondolok. Sokan nem értik ezt az érzést, hogy pár hetes ismeretség után is képes valaki ennyire belopni magát a másik szívébe. Én csak abban reménykedem, hogy valaha még találkozok néhányukkal és nevetünk majd a jobbnál jobb sztorikon, amik itt történtek. Hiányozni fog ez az élet, a hely, a barátok… minden. Jövő héten már engem búcsúztatnak, már amennyien maradtak a régiek közül. Megpróbálom az utolsó hetemet minél kellemesebben eltölteni. Most már tényleg hamarosan találkozunk! ;) Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyik felem menne, a másik maradna. Remélem otthon is jó lesz azért. Várom, hogy lássalak Titeket! ;)

Maui, avagy a „Völgyek szigete” Hawaii második legnagyobb szigete. Régen a Molokai Lanai-szigetek része volt, amit hat vulkán hozott létre még évmilliókkal ezelőtt.

A szigeten az első lakosok polinéz hajósok voltak, akiknek az utódaik még ma is Mauin élnek. A polinézeknél „kapurendszer” uralkodott, ami meglehetősen szigorú volt. 1790-ben I. Kamehameha király elfoglalta a szigetet a kepaniwai csatában. James Cook volt az első európai, akinek sikerült eljutnia Mauira, ám ő nem tudott kikötni, így egy francia admirális, Jean Francois de Galaup lépett először a szigetre 1786-ban. 1823-ban érkeztek az első misszionáriusok New Englandból, akik teljesen átalakították a Mauiak kultúráját, történelmét, de cserébe megtanították őket írni és olvasni.

Itt található a 3000 méteres Haleakala vulkán. Nevének jelentése: „a Nap háza”. Ez a világ egyik legnagyobb kihűlt vulkánja. A legközelbbi kitörését 200 év múlva jósolják. A tengerparton színes zátonyok is találhatók.

Az idő mindig kellemes, mivel a passzátszél kilenc hónapon át fúj. A legmelegebb hőmérséklet 26,2°C, a leghidegebb pedig 21,8°C.

„A flóra gazdag speciális fajokban, leggazdagabb Kauain. Az alacsony részeken csak berkek láthatók, 300-600 méter magasban a trópusi fák alkotják az erdőket; 1800 méter magasságig a koa-akácfa és a Metrosideros jellemzik az erdőket; 2800 méternyi magasságon túl a fák eltűnnek. Sajátságos flórája van Kauai és Maui szigetek magas, tőzeges részeinek. A fauna leggazdagabb madarakban, melyek közül 16 a szigeteknek speciális faja és csigákban. Az európai házi állatok a juh kivételével mind jól tenyésznek. Az ásványországi kincsek közül egyedül a só van bőven, amelyet a partokon a tenger vizéből főznek. A kiválóbb növényi termékek a cukor és a rizs, azonkívül a kávé és banán. Itt élnek a púpos bálnák is, amelyek télre Hawaii-ba vándorolnak.

Lanai, Kahoolawa és Molokai is Mauihoz tarozik. A négy szigetet együttesen Maui Nuinak nevezzük.

Maui legnagyobb városa Kahului 20 000 fős lakossággal.

A vulkánok közti jó termőföld található. A 19. század óta igen jelentőssé vált a szigeten a bálnavadászat és a petróleumkitermelés.

Érdekességek

Bár eleinte nagy területéhez képest igen kevés ember élt Mauin, de amikor a sziget csatlakozott az Egyesült Államokhoz, igen megnőtt a turisták száma. A turisták egy részének annyira megtetszett e hely, hogy rögtön oda is költözött, ezáltal megnőtt a lakosság száma, a házak ára pedig lecsökkent.

Mauinak van egy testvérvárosa: Dublin.

Lássuk csak a szigetet egy kicsit az én szememmel. Tényleg nem hazudtak, Mauin állandóan fújt a szél. Mikor beléptünk a légterébe, már akkor össze vissza dobálta a gépet a levegőben. Voltak egy páran, akik teljesen bepánikoltak, de a légikísérő mindenkit megnyugtatott, hogy ez abszolút általános dolog itt Mauin. Tinával vállalkoztunk erre az egy napos túrára. Ismét iszonyat korán kellett felkelnünk reggel, ami általában sajnos meg is pecsételi az egész napot. Akkor nem lenne baj, ha folyton mozognánk, de sajnos ezeken az 1 napos túrákon az idő nagyrészét a buszon töltjük el. Nagyon tetszett ez a sziget is, de idegesített, hogy nem látok nagyon semmit belőle, mert az egyik oldalon (ahol mi ültünk) végig hatalmas sziklák fedték el a kilátást. Persze volt, hogy nekünk is jutott a látnivalóból, mert a vízesések a mi oldalunkon voltak :) Bármennyire is keresem azt a mesébeillő fehérhomokos tengerpartot, valahogy még egyik szigeten sem sikerült megtalálnom. Fekete meg arany színű az van, fehér nincs. Persze reklamációért szerintem mindenki a picsába irányítana. :D Ami igaz is, és már rájöttem, hogy nem hiába O'ahu a legnépszerűbb a túristák körében, mert ez a sziget a legszebb. :) Ennek a szigetnek van a legtöbb homokos tengerpartja. Igaz nem fehér, de azt hiszem valahogy ezt a látványt is sikerült elviselem. :D Na de ez a bejegyzés Mauiról szól, szóval kanyarodjunk is csak vissza.

Főleg hatalmas sziklaoldalak mentén haladtunk a sziget szélső oldalain. Nem nagyon véltem felfedezni strandokat a parton, ha vannak is maximum hegymászók tudnák megközelíteni, mert 90 fokos meredek hegyoldal állja a túristák útját. Viszont a sziget növényvilága minden igényt kielégít. Úgy nőnek az egzotikus virágok az utak mentén, mint nálunk otthon a kutyapisi a mezőkön. Azok a virágok, amiket otthon több ezer forintért vásárolunk meg, az itt úgy nő, mint a gaz. Na mondom most dobom el az agyam, hova születtem... :D Nem is értem, hogy emberek miért válasszák a nagyvárosokat. Ha lenne elég pénzem én tuti vennék egy házat az egyik szigeten és ott élnék a  családommal. Kitelepíteném magamhoz a barátaimat és minden tökéletes lenne. Csak ezek hiányoznak a teljességhez. Viszont, ha ezek a hawaii adottságok nincsenek meg az ember környezetében, akkor még mindig jobb nagyvárosban élni, mint egy kis faluban, ahol maximum a helyi bányató ad egy kis hűsítő örömöt. :D

Ebben a túrában az nem tetszett, hogy alig álltunk meg érdekes helyeken. Az egész túra arra irányult, hogy vegyél ezt meg azt, na meg ott egyél, ahova visznek... :S Szóval egy kicsit most csalódott voltam, de a sziget nem tudott hazudni, az csodálatos volt bárki bármit is rosszul csinált.

Telis tele bambusznádakkal, zöldebbnél zöldebb növényekkel és persze ezer féle színekben pompázó virágokkal. Egyetlen olyan megállónk volt, ahol 1 kerek órát maradtunk, az egy sziklás strand volt. Fürödni nem igazán lehetett a tengerben, mert könnyedén odakenődhet az ember egy sziklára. Viszont nagyon érdekes volt, hogy egy  a tenger vize megragadt kis tavacskákat alkotva a völdben. Az óceánnal szemben egy vízesés gazdagította a látványt. Leültem a hatalmas sziklákra és nem tudtam merre nézzek. Ez az én világom. Sosem voltam még ennyire boldog, mint itt Hawaiin. :) Ez volt az a hely, amire mindig is vágytam. Igaz az álomszigetem még mindig Bora Bora maradt. Kis kunyhóban lakni a fehérhomokos parton, víz felett. Ez a kaland viszont még várat magára. Egyenlőre a Hawaii szigeteket járom, ami hagyjuk meg nem kis dolog.

Utolsó kis állomásom Hawaii szigeteken Kaua'i lesz. Ezúttal magam szerveztem meg az utat. Mivel úgy gondolom az 1 nap semmire nem elég, ezért 1 éjszakát ottöltünk majd, autót bérlünk és magunk járjuk be a szigetet. :)

A Nagy Sziget nyugati partszakaszán, melyet „napos oldalnak” is neveznek, találjuk Kona városát, mely köré a tengerparti szállók tucatját építették. A sziget déli részén a Hawai’i Volcanoes Nemzeti Park tarthat számot érdeklődésre, ahol a láva folyását, akár repülőgépről is megcsodálhatjuk. A Big Island legfőbb nevezetessége persze természetesen a csúcsot képező Mauna Kea vulkán, ahová szívbetegeknek és magas vérnyomásúaknak az akklimatizációs különbségek miatt veszélyes elindulni. A vulkáncsúcshoz Hilo városán keresztül vezet az út, ahol érdemes egy rövid kitérőt tennünk a Szivárvány-vízeséshez is. Pazar látvány tárul elénk, a vulkánkúp csúcsán sapkaként ülnek meg a felhők. Felfelé haladva a szakadékokkal szabdalt úton 3000 méter magasan egy akklimatizációs állomáshoz érkezünk, ahol mintegy fél, háromnegyedórára kötelező megpihenni. A menedékházban teát és forrócsokit is vehetünk magunkhoz mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, de akár hawaii csecsebecséket is vásárolhatunk. Odafönt aztán nincs más dolgunk, mint eltűnődni a természet káprázatos szépségében, mely nem fogható semmi egyéhez.

Tegnap hajnalban hatod magammal elutaztam a híres Big Island-re egy 1 napos túrára. Reggel 5-kor indultunk ki a reptérre, úgyhogy elég korán kellett felkelnünk. Egy lány sikeresen el is aludt, úgyhogy az utolsó pillanatban kellett elkészülnie. Két hollanddal, két spanyollal és egy mexikóival vállalkoztam a nagy útra. 220 mérföldet kellett nem egészen 10 óra alatt körbejárnunk, ami nem éppen kis teljesítmény.

Reggel 5 órakor vettek fel minket a kollégium előtt, majd onnan a reptérre hajtottunk. Igazából fogalmunk sem volt valójában mikor is indul a gépünk, csak követtük az előre megírt tervet. Megérkeztünk a reptérre és teljesen azt hittem, hogy maximum 1 órán belül indul a gép, ha már képesek voltak hajnalok hajnalán felkelteni, de sajnos erre nem voltak tekintettel. Több mint 2 óráig várakoztunk a jégkamrában. Mikor kinyílt előttem az ajtó rendesen megcsapott a jégsarki hideg. Kigubbadt szemekkel néztem magam elé, hogy ide akkor most be kéne menni? Természetesen ez alkalommal is nagyon okosan fel tudtam öltözni… A melegítő felső valahol a szobámban, az eszem meg épp valahol máshol járt. Mindenesetre átvészeltem a közel 8 hónapja elfelejtett telet. Nem is értem emberek hogy képesek ilyen hidegben dolgozni, nemhogy örülnének az örökös 31 foknak. Kezem, lábam összetenném, ha otthon is ilyen időjárás lenne, mint itt Hawaiin. Felüdülés volt felszállni a mínusz 20 fokból a 0 fokos repülőgépbe. Azt viszont látni kellett volna, ahogyan az emberek ki voltak dőlve reggel a gépen. Dől mindenki jobbra balra, a szájak nyitva, valaki még horkolt is. Honoluluból 40 perc volt az út Kailua-Konába, tehát körülbelül olyan 7-8 száz kiló méter.

A repülőtér valahol a semmi közepén, egy kopár vidéken volt, amit egy vulkán kitörés alakított a mai formájára. Mikor megérkeztünk a terminálba egy buszsofőr bácsi várt minket izgatottan, hogy bemutathassa az ő kis szeretett szigetét. Hamar be is pattantunk a buszba, ami jóformán üres volt. Kapott mindenki egy térképet a szigetről és a megálló pontokról. Azt is elmondták, hogy minden ki van centizve, szóval próbáljuk az időnket úgy beosztani, hogy mindenre jusson idő. Az első megálló egy kávéház volt, ahol ingyen termékbemutatóval próbálták hatékonyabban értékesíteni a helyi termékeiket. Mivel mindenki félálomban volt, ezért igazán aktuális volt ez a kis szünet. Rólam tudni kell, hogy utálom a kávét, de mondom, ha már itt vagyunk, megkóstolom a kókusz aromás kávét. Olyan finom volt, hogy el is felejtettem, hogy milyen hatással lehet rám a kávé. Meg is ittam 2-3 decilitert. Utána rendesen brékelnem kellett, ezek után már nem igazán jött rám az álomkór. :D A helyet Honaunau-nak hívták. Odafelé végig a part mentén mentünk, de nem igazán hasonlított egy turista paradicsomhoz. A föld teljesen úgy nézett ki, mintha most készítenék elő a terepet egy nagy építkezéshez. A föld össze-vissza túrva, mintha rotációs kapával művelték volna meg aratás után. Az út mentén kihűlt lávakövek, se egy ház, se egy partszakasz ahol fürödni lehetne. Lenyűgözött az a kietlenség, mintha az aszfalton kívül nem lenne más civilizáció a szigeten. Sajnos O’ahu, ahol lakom teljesen a turizmusról szól. Waikiki Beachen mozdulni nem lehet, annyian vannak. A szállodák egymás hegyén-hátán ráépülve teljesen a tengerpartra. Ez a sziget valahogy egészen más volt. Az üvegre tapadva csodáltam azt az ürességet, amit a sziget adott nekem. Épp mondtam is magamban, hogy valaki csípjen meg nem álmodom-e? Erre megjelenik a semmiből „Tom Hanks” a Számkivetettből, biciklijét tolva, fél kezében a gatyáját szorongatva, hogy megakadályozza annak elvesztését. Néztem is, hogy mi a francnak vesz fel valaki ilyen gatyát, ami közel sem áll testhez? Na mondom ez is egy jel volt, hogy nem álmodom.

A következő megállónkig az eddigiektől teljesen eltérő környezetben utaztunk tovább. Az út magas sziklaszirteken ment tovább, dzsungel zöld környezetben. A következő megállónk Punalu’u Black Sand Beach volt, ahol összesen 15 percünk volt megcsodálni a nem mindennapi fekete homokos tengerpartot. Mindössze néhány fénykép erejére jutott időnk. Nem igazán tudtunk leülni és elmélkedni milyen érdekes helyek vannak a világon. A part egyik része sziklás, a másik homokos volt. A homok olyan fekete volt, mint a korom. Semmiben nem különbözött egy normál tengerparttól, mindössze csak annyiban, hogy minden csupa fekete volt. Még sosem hallottam ezelőtt erről a helyről. Persze abszolút lakatlan volt ez a rész, se egy hotel se semmi a közelben. Nagy sietségünkbe rohangásztunk, mint pók a falon, csak nyomogattuk össze-vissza az exponáló gombot a kameránkon és igyekeztünk minél több dolgot megragadni a környezetből. Mikor a homokos részhez közelítettünk, láttunk egy ember csoportot, akik valamit körbeálltak, mintha csak észt osztanának az elmeosztályon. Gyorsan oda is szaladtunk és 5 darab tengeri teknős feküdt a homokban. Kis édesek voltak. Olyan kis gülü szemeik voltak, mint otthon a kis kutyáimnak. :) Meg tudtam volna őket dögönyözni, de valószínűleg egy nyugodt mozdulattal belém is haraptak volna. :D Na meg annak a híve vagyok, hogy ne bántsuk a környezetünket. Az élet rendje az, hogy hagyjuk őket nyugodtan élni a saját világukban. Igaz nagy izgalmak közepette egyből az 5 teki közé helyeztem magam pár fénykép erejéig, aztán mint utóbb kiderült maximum 5 méterre szabad csak őket megközelíteni. Szóval nagy szerencsénk volt, hogy még azelőtt csináltuk a képeket, amíg oda nem jöttek szólni. :)

A következő útszakasz megint egy kopár sziklás rész volt a sziget belsejébe. A Hawaii Vulcanoes National Park felé vettük az irányt, a Mauna Loa vulkánhoz, ahol több helyen is megálltunk. Végül is ugyan azt a momentumot néztük meg mind a két alkalommal, csak kicsit más szögből. A távolban a nagy semmi közepén egy hatalmas lyuk füstölgött.

Egy kis ismertető Hawaii vulkánjairól:

A Hawaii Vulkánok Nemzeti Park (angolul: Hawaiʻi Volcanoes National Park) 1348 km² területen Hawaii szigetének délkeleti részén fekszik. 1916. augusztus 1-jén alapították. A szigeten található öt vulkánból napjainkban kettő működik: a 4170 m magas Mauna Loa és a sokkal alacsonyabb, mindössze 1247 m Kilauea. A legmagasabb vulkán, a 4205 méteres Mauna Kea és két társa, a Kohala és a Hualalai ma már kihunyt.

A két működő vulkán jellegzetessége, hogy kevés hamut, inkább folyékony bazaltlávát lövell ki magából meglehetősen nagy sebességgel, amely elérheti a 40 km/órát. A kilövellő láva olykor különleges formációkat hoz létre, hosszú lávaszálakat vagy lávaszökőkutat. 1924-ig a Kilauea melletti vulkáni katlanban lávató is volt. Mindkét vulkán egymásra rakódott rétegekből épült fel, alakjuk jellegzetesen pajzsszerű. Ezekre a vulkánokra jellemző, hogy teljes magasságuknak csak kis hányada emelkedik a tenger szintje fölé. A Mauna Loa teljes, a mélytengeri aljzattól mért magassága több mint 10 000 m.

A Mauna Loa ma a Föld egyik legaktívabb vulkánja, átlagosan 3 és fél évenként tör ki. A kitöréseket 1912 óta külön obszervatóriumból figyelik. Nem csak a kitörések keltenek nagy figyelmet, hanem az azt kísérő jelenségek és a Föld belsejében játszódó folyamatok. Ezeknek a tanulmányozására Hawaii szigete az egyik legmegfelelőbb hely, hiszen a Föld egyik „forró pontja” felett fekszik. A kutatások kiderítették, hogy Hawaii szigete mindössze 700 000 éve keletkezett. Ma is emelkedik fel új vulkán a sziget délkeleti partjai előtt.

A harmadik megállónk a nemzeti parkban egy vulkán belsejébe vezetett. Egy dzsungel ösvényen keresztül sétáltunk le a barlang bejáratához. Olyan volt, mintha mesterségesen vájták volna ki a járatokat. Tágas és henger alakú volt. Kicsit hűvös levegő volt, ahogy ezt már megszokhattuk a barlangoknál. :)

Következő állomásunk Hilo volt, amiből nem igazán láttunk többet egy helyi süti boltnál, viszont a kis kekszek nagyon finomak voltak. :)

Volt velünk egy szerelmes pár is az úton, akik itt találkoztak az EF-ben először. Összesen 2 hete vannak együtt, de nagyon nagy a szerelem. A lány spanyol a srác pedig holland. Végig ők ültek előttem, és kénytelen voltam nézni a szerelmi románcukat. :D Nagyon édes, hogy így talált rájuk a szerelem, de nem sokat láttak szerintem az egész szigetből. Sajnáltam is őket emiatt. :D

Az utolsó előtti pihenőnk a szivárvány-vízesésnél volt, ahol mennyországba illő látványba lehetett részünk. Óriási „szobanövények” díszítették a paradicsomi környezetet. Nem hittem el, amit látok. Valami eszméletlen volt… Olyan jó lett volna még maradni, csak bámulni a lezúduló víztömeget és az érintetlen természetet. Én ilyennek képzelem a Mennyországot, nem kell nekem semmi több, csak a boldog nyugalom. :)

Ezután a sziget olyan részén folytattuk az utunkat, ahol az év 300 napjában esik az eső. Olyan érzésem volt, mintha Londonban lennénk. Az a tipikus nyálkás, ködös, szemerkélős idő volt. Az utat végig kis házak vették körbe, ahol nem igazán laknék, mert nagyon nincs semmi és még rossz idő is van.

Az utolsó megállónk Waimea város volt, ahol csak pisi szünetre álltunk meg. Sajnos ezekben az egy napos túrákban ez a baj, hogy nagyon nem jut idő semmire, maximum csinálni pár képet a helyszínről. A sziget e részéig volt körülbelül csak ez a rossz idő, mindenhol máshol nagyrészt napsütésben volt részünk.

Sajnos csak ennyi fért bele ebbe az egy napba, de azt hiszem a fontosabb részeket sikerült megnéznünk. Este 7 órára vissza is értünk a reptérre.

Ez a sziget inkább a természeti csodákban bővelkedik. Nem igazán lehet egyik partszakaszán sem fürödni az óceánnak. Valószínűleg ezért nem épült úgy ki, mint O’ahu. A népsűrűsége is jóval alacsonyabb nála. Viszont nekem jobban tetszett, mint ahol most élek. Távol a város zajától, a Paradicsom kellős közepében. Csodálatos volt. A szívemben úgy éreztem, mintha szerelmes lennék a szigetbe. A szívem hevesen vert és csak néztem őt a maga csodájában. Imádtam ott lenni. Bárcsak örökre itt maradhatnék. Nem hiába az emberek legnagyobb álma ide eljutni. Itt egyszerre megtalálod a modern világot és az elhagyatott természetet. Imádok itt lenni. Nem tudom mi lesz velem otthon. Az a sok képmutató ember, az az ország… A velejéig bűzlik minden. :S Most kezdet el érezni, hogy sajnos ez a dolog sem tart örökké. Olyan ez, mint mikor a legszebb álmodban hirtelen megszólalna az ébresztőóra, de még úgy aludnál tovább... Szörnyű... Elképzelem, mikor majd otthonról visszagondolok az itt töltött időre. Tuti bedepizek majd... :S Nem igazán várom. Nyah most pusszantok mindenkit! ;) CIAO

Nektek

Igazából anyumnak és a közeli barátoknak kezdtem el írni ezt a blogot, de egyre többen írtátok, hogy folyamatosan olvassátok a történeteket. Olyan emberek is, akiket előtte nem vagy csak alig ismertem. Ha szomorú voltam próbáltatok jobb kedvre deríteni, ha boldog voltam, Ti velem örültetek. El sem hiszitek milyen nagy öröm számomra, hogy „vagytok” nekem, hogy ennyi embert érdekel, hogy mi van velem. Szeretném ezt sokatoknak megköszönni. Sokszor a blog adott erőt, hogy lelkileg átvészeljek dolgokat. Itt úgy érzem nem vagyok egyedül. Ti mindig velem vagytok bárhova is megyek. Főleg anyumnak köszönök mindent, aki mindig nagy izgalommal várja a következő bejegyzésemet. Ezért tényleg érdemes csinálni ezt az egészet. Pedig elhihetitek, hogy lenne mit csinálnom e helyett. :)

Köszönök mindent! <3

Hawaii

Becenév: Aloha State

Hivatalos nyelv: angol és hawaii
Terület: 16 645,9km2
Legmagasabb pont: Mauna Kea 4 205 m
Népesség: 1 192 200
Főváros: Honolulu
Legnagyobb város: Honolulu

Hawaii (hawaii nyelven Hawaiʻi) az Amerikai Egyesült Államok 50. tagállama. Földrajzilag elkülönül az amerikai kontinenstől és az ország törzsterületétől, lényegében egy Polinéziához tartozó szigetcsoport a Csendes-óceánon. Fővárosa és egyben legnagyobb települése Honolulu.

A szigeteket (pontosabban a főszigetet) James Cook fedezte fel 1773-ban és megbízójának, Lord Sandwich-nek a tiszteletére nevezte el Sandwich-szigeteknek. A bennszülöttek először Lono isten reinkarnációjaként tisztelték a felfedezőt, de később, egy lopott dereglye miatt támadt félreértést követő összetűzésben megölték és feldarabolták a brit kapitányt. Az 1900-as évek közepén sok leprozóriumot (azaz lepra telepeket) létesítettek a szigeten. Mára szinte mindegyiket felszámolták.

A Hawaii-szigetek egy vulkanikus hegységrendszer láncainak a tengerből kinyúló csúcsai. A Hawaii sziget legmagasabb pontja a Mauna Kea.

A Hawaii-szigetek éghajlata kellemes trópusi. A Csendes-óceán kiegyenlítő hatással van a szigetek évi átlaghőmérsékletére. A téli átlaghőmérséklet 22-24 °C körüli, a nyári átlaghőmérséklet többnyire 28 °C feletti. A csapadékeloszlásra a szigetek magashegységeinek elhelyezkedése, valamint a Csendes-óceáni passzátszél északkeleti iránya van hatással. A szigetek nyugati és déli oldalai szélárnyékoltak, itt az évi csapadékmennyiség 500-1000 mm. Az északi és keleti oldalakra szabadon juthat be csapadék, itt az évi csapadékmennyiség 3000-4000 mm. A Hawaii-szigeteken nincs hőmérsékleti eltérés, így a természetes növényzet a csapadékmennyiségtől függően alakult ki. A szigetek nyugati és déli oldalain szavannák helyezkednek el, az északi és keleti oldalak növényzetét a kedvező csapadékmennyiségnek köszönhetően trópusi esőerdők alkotják.

A Hawaii-szigeteken rengetegféle trópusi növény, zöldség, gyümölcs, és virág található. Megtalálható a kókuszdió, a bambusz, valamint számos más trópusi égövi fa. A sokféle gyümölcs között gyakori a banán, az ananász, a mangó, ezen kívül is több száz fajta gyümölcs, és zöldségféle. A szigeteken több mint 2000 különböző virágfajta található meg természetes környezetben. Például: hibiszkusz, orchideafélék.

Honolulu, Hawaii állam székhelye

Pearl Harbor, az 1941. december 7-i japán támadás helyszíne, ahol megsemmisült az amerikai flotta kétharmada.

Lakosságának egyharmada japán, egyharmada polinéz, egyharmada pedig nem ázsiai (főleg fehér) származású. A lakosság természetesen elsősorban a turizmusból él, de emellett fontos szerep jut a mezőgazdaságnak is, kitűnő ananász, kávé és cukornád ültetvények vannak szerte a szigeteken. Nyolc szigetet különböztetünk meg ezek, a Ni’hau, a Kaua’i, az O’ahu, a Moloka’i, a Lana’i, a Kaho’olawe, a Maui, és a Hawaii.

Évente több mint 6 millió turista keresi fel a lenyűgöző szépségű Hawaii-szigeteket. A turisták zöme elsősorban repülővel érkezik, de a merészebbek, és akik több szabadidővel rendelkeznek luxushajóval is megtehetik az utat az Egyesült Államok nyugati partvidékéről rendszeresen induló járatokkal.

Hawaii leglátogatottabb és legnépesebb szigete az O’ahu sziget. Itt található a főváros Honolulu és a nemzetközi repülőtér is, a turisták zöme erre a szigetre érkezik, és innen indul tovább a környező kisebb szigetekre. Honoluluban érdemes felkeresni a történelmi negyedben található kivételes szépségű egykori királyi palotát, az egyik első kereszény templomnak számító 1842-ben koralltömbökből épült Kawaiaha Church-ot. Természetesen látni kell Waikiki-t is, amely a világ egyik leghíresebb homokos strandja, naponta több mint 70.000 ember keresi fel, hogy ott napozzon vagy a kéklő tengerben fürödjön. Fontos látnivaló még a polinéz kultúrát bemutató Bishop múzeum vagy a zarándokhelynek számitó Perl Harbor kikötő, ahol a II. világháborúban a part mentén félig elsüllyedt USS Arizona Memorial cirkálót lehet megnézni.

Kaua’i másnéven a Kert sziget, amely a Hawai szigetcsoport ékkövének számít pompás strandjaival és vadregényes tájaival. A sziget autóval könnyen bejárható, ugyanis legtávolabbi pontja is 2-3 óra alatt megközelíthető. Lihu’e város a sziget közigazgatási és pénzügyi központja, szép strandal, és egy part menti vízeséssel. Nem szabad kihagyni a szigeten található csodálatos szépségű Waimea Canyon-t, amelyet a Csendes-óceán Grand Canyon-jának is neveznek. A Canyon északi részén található az esőerdős Koke’e State Park ritka madárfajokkal.

A szigetcsoport középső részén fekszik Moloka’i szigete, fővárosa Kaunakakai egykor ananász és cukornád ültetvények központja volt, ma fogadja a szigetre érkező turistákat, amely arról nevezetes, hogy itt találhatók a világ legmagasabb tengeri sziklái. Szintén a szigeten található a gyönyörű Kalaupapa National Historical Park változatos élővilággal.

A Hawai-szigetek második legnagyobb szigete Maui. Itt található az ősi főváros Lahaina, amely 1845-ig volt a Hawaii királyság fővárosa. Ma népszérű kikötőhely, nem messze tőle találhatók a sziget fenséges fehér homokú strandjai, népszerű üdülőhelyei a Ka’anapali és a hatalmas luxusszállokkal, káprázatos öblökkel Kapalua települése. Érdemes még ellátogatni a sziget legmagasabb csúcsára Pu’u’Ula’ula-ra a jelenleg alvó vulkán tetejére, innen több mint 3000 ezer méter magasról fantasztikus kilátás nyílik a szigetre.

A szigetcsoport legnagyobb szigete maga Hawaii szigete. A sziget több mint 10.000 km2 kiterjedésű és közel kétszer akkora, mint az összes többi sziget együttvéve. Itt található a szigetcsoport két legmagasabb hegye az óceán mélyéről magasba törő Mauna Loa, és a föld legaktívabb tűzhányója a Kilauea. Legnagyobb városa, egyben a Hawaii-szigetek második legnagyobb városa a főleg japán és filippinó származású emberek által lakott Hilo. A környező nagy hegyek miatt rendkívül gyakori az eső, az év közel 300 napján esik, ez nagyban meghatározza a sziget jellegét, amely elsősorban nemzeti parkjaival hódít (pl: Hawai’i Volcanoes National Park).

Egyre csak közeledek a suli végéhez és, mint ilyenkor általában rám jön valami furcsa érzés, hogy nem akarok kimozdulni a megszokott kis környezetemből. Mikor eljöttem otthonról ezért maradt el a good bye partym is. Mindent kitaláltam csak, hogy ne kelljen sehova mennem. Üzenem az otthoniaknak, hogy ha ilyet éreznek rajtam, akkor nyugodtan csapkodjanak fejbe. Nem értem miért van ez néha, de igyekszem leküzdeni jobbnál jobb programokkal, mint például a mai szuper kis cápaúszkálással.

Pár hete kitaláltam, hogy cápákkal szeretnék úszkálni, persze azért megadva az esélyét a túlélésnek. Körbenéztem hát és találtam is egy jó kis túrát a kínálatok között. Persze nem kellett sokat kérlelnem Tinát sem, akivel nemrég skydivingozni voltam. Gondoltam, ha már egy ugrást túléltem 4500 méterről, akkor már mi bajom lehet egy kis úszkálástól. 

Ha piackutatást végeznénk az emberek nagy vágyairól és feltennénk ezt a kérdést, hogy:

Ha Ön választhatna egyet a következő lehetőségek közül, akkor melyik lenne az… Állítom, hogy nem sok embernek jutna eszébe, hogy csobbanjon egyet egy cápákkal teli nyílt óceán részen. Viszont igyekszem mindig kilógni egy kicsit a sorból. Nem is nagyon szeretek előre tervezgetni, szeretem a spontán dolgokat és kivagyok attól, ha előre tudom mi mikor és hogyan fog megtörténni. Az embernek mindig kell egy kis izgalom az életében. Fejembe vettem pár dolgot, amit meg szerettem volna valósítani a kint létem alatt és sajnos lassan kezdek nagyon a lista végre járni, ami azt jelenti, hogy már nincs sok időm itt kint hátra. Hihetetlen, hogy elröpült az idő… Túl vagyok 7 hónapnyi távolléten és így visszanézve nem tűnik ez az idő olyan soknak. Januárban egy teljesen más emberként jöttem ki, mint amilyen most vagyok. Lelki erőt kértem és kaptam rengeteg megpróbáltatást, amik megerősítettek. Kezdem elérni a céljaimat, amikért kijöttem és úgy érzem még rengeteg kaland vár rám a jövőben. Izgatottan várom őket. ;)

Aludjunk csak vissza egy kicsit… :)

Kedden suli előtt úgy döntöttünk a dán lánnyal, hogy beiktatunk egy kellemes kis lubickolást a cápákkal Nort-Shoron. Egy kis hajóval mentünk ki a nyílt óceánra, pár kiló méterrel távolabb a parttól, nem messze attól a ponttól, ahol pár hete még nyugodtan könnyű búvárkodtam… Na mondom ez a kemény! :D Még jó, hogy a lightosabb részét az elején lerendeztem a dolgoknak, ugyanis a látottak után azon is elgondolkozom, hogy egyáltalán menjek-e még szörfözni a közeljövőben. :D Nem csak a cápák miatt, hanem mert nemrég egy medúza megcsípett egy srácot itt Waikiki Beachen. A deszkáján feküdt, mikor evezés közben azt érezte, hogy valami elúszik a keze és a deszkája között. Hirtelen fájdalmat érzett, és pillanatok alatt annyira lezsibbadt a keze, hogy nem bírta mozgatni. Nagy nehezen kivergődött a partra és segítséget kért a vízi mentőktől. Beadtak neki egy szurit és közölték vele, hogy 2 órán belül jobban lesz, csakhogy a fájdalom nem múlt el… A karja még estére sem akart megjavulni és úgy döntött elmegy a dokihoz, ahol aztán egy másik szurival helyrehozták. Egyébként az ilyen dolgokkal nem szabad viccelni, mert mindenkire más hatással van egy medúzacsípés. Akár bele is lehet halni. Lehet, hogy két embert ugyan az a medúza csíp meg és az egyik meg sem érzi, a másik pedig órákon belül a hullaházban köt ki.

Hála Istennek még nem találkoztam Hawaiin eggyel sem, de ha egy is megközelít, akkor tuti lebombázom. :D

Ezek után tényleg meggondolandó milyen vízi sportot választ magának az ember, de ha így állnék a dolgokhoz, akkor akár séta közben is érhetne baleset az utcán, teljesen mindegy az ember hol van, és mit csinál.

Szóval kiértünk ahhoz a ponthoz, ahol már izgatottan vártak minket a kiéhezett cápalik. Mindössze egy csöppnyi ketrec volt a hajó hátuljára felszerelve, aminek a tetején semmi védőháló nem volt. Reméltem, hogy nem tudnak olyan kis trükkös mozdulatokat, mint a delfinek. Az kellett volna még, hogy becsobbanjon közénk egy. Olyankor már mindegy bent maradsz-e a ketrecben vagy pedig kiugrasz a többiekhez. :D A vasat mindössze pár szivacs henger tartotta a víz felszínén. Olyan szinten hullámzott a tenger, hogy úgy kellett kapaszkodnom a hajón, hogy bele ne boruljak a vízbe. Még sosem láttam ennyi cápát egy kupacon. Volt Galapagoszi cápától kezdve a kék cápáig egy jó pár fajta. Őszintén szólva a képek alapján, amit erről a programról láttam a prospektusban, azt hittem egy kellemes kis délelőtti mártózás lesz, ahhoz képest egy párszor lepergett előttem az életem. :D A tenger koránt sem volt olyan csendes, és a cápák sem voltak olyan kis jópofák, mint amilyennek azt gondoltam. Mondom majd szokásomhoz híven bukfencezek egy kicsit, elfotózgatok, meg ilyenek. Na a nagy ló f***t!!! :D Még dobáltak is nekik véres cafatokat, hogy hergeljék őket. Na mondom, ha itt jön egy erősebb hullám én tuti beleszaltózok ezek közé a kiéhezett vadállatok közé. Pont azon gondolkoztam, hogy nem kellett volna azokat a korlátokat magasabbra húzni? Ilyenkor valahogy semmi sem elég. A sky-divingnál éreztem reményt a túlélésre, de itt valahogy belegondoltam, hogy ha egyszer ide beleesne valaki közéjük, azt már nem látnánk egybe soha többé, az tuti! Két turnusban mentünk. Hagytam, hogy a többiek előremenjenek. Mondom, ráérek még félkarúan élni, megnézem mik az előrejelzések, aztán eldöntöm érdemes-e belevágni a dologba. :D Elmutogatták hogyan kell beszállni a ketrecbe, amin egyébként hatalmas rések voltak, aztán besegítettek szép sorjában mindenkit. Csak felül szabadott kapaszkodni, mert egyébként akár súlyos következményei is lehetnek a beszállásnak. Amint sikerült a vízbe merülni a rácsok másik felére kellett evickélni, ahova igencsak bizalmatlanul raktam le lábujjaimat. Mikor az elsők mentek még minden olyan egyszerűnek tűnt, de hamar be kellett látnom, hogy annyira mégsem gyerekjáték az egész. Mikor láttam, hogy alig merülnek bele az arcukkal az emberek, akkor arra gondoltam, majd mi megmutatjuk Tinával, hogy igenis bele lehet merülni rendesen abba a vízbe. :D

A ketrecet két erős kötéllel rögzítve körülbelül öt méterre engedték a kis hajótól. A hajót leállították, de végig úgy éreztem, mintha húznának minket. Olyan erős volt a sodrás, hogy az egyik kezemmel végig fogódzkodnom kellett felül a rácsba. Ha az ember egy kicsit is elbambul, azt veszi észre, hogy a fél lába kikandikál a rácsok közül és 20 cápa vígan falatozik belőle. Volt egy alkalom, hogy megpróbáltam egy kicsit mélyebbre merülni és elengedni a kapaszkodót, de a sodrás neki passzírozott a rácsoknak. Reflexből összehúztam magam, hogy nehogy kikandikáljon valamim. Az volt a legnagyobb problémám, hogy szerintem nem volt elég a hely négy embernek. Egyfolytában azon izgultam, hogy le ne harapja valami a lábamat, közben pedig még kameráznom is kellett. Összességében nagyon jó élmény volt ennyi sok cápa között 20 percet eltölteni, de az tuti, hogy nem megyek még egyszer, ez is egy olyan dolog, hogy bőven elég az ember életében egyszer bevállalni. Főleg a kiszállást utáltam a legjobban, amikor még bent voltunk a ketrecben és közben pedig emeltek ki bennünket a vízből. Olyan szinten halálfélelmem volt, hogy lecsúszik a lábam a vasról, hogy alig bírtam megvárni, míg Tina kivergődik a vízből. Közben jött egy hatalmas hullám, aminek akkora ereje volt, hogy leszedett a helyemről és pánikomban sikítani kezdtem. Félredobtam minden etikettet és kiugrottam abból a szörnyű halál ketrecből. A röhej, hogy a sky-divingnál nem ijedtem meg annyira, mint akkor. :P Borzalmas volt. Folyton az járt a fejemben, hogy egy kis hiba és már nincs visszaút, a történteket nem lehet visszafordítani. Hála Istennek túl vagyok rajta és ezt az őrültségemet is kipipálhatom. 

Hétvégén megyek pár csajszival a nagy Hawaii szigetre egy egy napos túrára. Izgatottan várom a működő vulkánnal való találkozást, a fekete homokos tengerpartot, és amit még ez a sziget nyújthat. Biztos vagyok benne, hogy álomszép lesz. ;)

Viszlát később! Pusszancs!

Kérem a gyenge idegzetű olvasókat, hogy aki nem bírja a csúnya beszédet, az inkább most ne olvassa el a következő sorokat. Kénytelen vagyok kiadni magamból a történteket, úgy ahogy az jól esik. :D

Már kb egy hete tervezzük a suliból egy páran, hogy elmegyünk sky-divingozni, csak eddig mindig közbejött valami. Tegnap délután rákérdeztem a srácnál, aki szervezte ezt az egészet, hogy akkor mégis mikor megyünk már? Erre közölte, hogy holnap reggel 7-re jönnek felvenni minket. Ekkor éreztem először, hogy ez már nem csak tervezgetés, hanem meg is fog történni.

Egy percig sem gondoltam arra, hogy mégsem akarok ugrani. Amikor meghallottam, hogy van ilyen lehetőség, egyből ugrottam, hogy én is menni akarok, szóval nehogy már a finishnél meghátráljak. :D

Reggel 7-kor volt a találkozó a kolesz előtt, a 11 emberből csak 9 mert eljönni… Nagyon hosszúnak tűnt odafele az út és végig azt éreztem, hogy ma tuti meghalok, de azt mondtam magamnak ha egyszer meghalok, akkor legalább élvezzem is. :D Hála Istennek még mindig élek és virulok.

Megint egy plusz pont a fiúk javára, hogy miért inkább velük barátkozom… Összesen ketten mentünk lányok… Egyszerűen nincs bennük élet! Hogy őszinte legyek unom, ha csak lány társaságban vagyok. Hallgatni a sok visítozást meg a szarabbnál szarabb történeteiket, persze vannak kivételek és azok a lányok a barátaim. 

Odafelé aláírattak velünk egy pár oldalas nyilatkozatot, ami szerint bármilyen probléma felmerülése esetén vállalnunk kell a következményeket. Azaz ha kipurcanunk nincs visszaút.  Onnan lehet reklamálni, meg panaszleveleket írni, az már senkit nem érdekel. :D

Egy órás utazás után megérkeztünk North-Shorra, egy óceánparti magánrepülőtérre. Nagyjából sehol semmi, na mondom lesz hova potyognia az embereknek, egy pozitívum, hogy ha vízbe esel, akkor talán még azonosítható lesz a holttested. Na de félre minden negatívummal, nagyon szuper, királyságos, zsírkrétás volt az egész!!!

Fogalmam sem volt, hogyan kell egy ilyen programra felöltözni, szóval mentem a megszokott Ancikás szerelésemben, kis rövidnaciban, papucsban és pólóban. Mint utóbb kiderült, egy sportcipő azért nem ártott volna, de gondoltak az ilyen sokeszűekre, mint én és volt készleten, amit csak akartam. Viszont az öltözetem abszolút tökéletes volt az ugráshoz. Meg is lepődtem, hogy nem kell magunkra húzni semmiféle nevetséges uniformot.

Hatos csoportokra osztottak bennünket, nagyon jó volt, hogy csak ismerősökkel ugrottam együtt, iszonyat jó hangulata volt az egésznek. Amikor vártunk végig azt hittem, hogy majd valami maskarát kell magunkra öltenünk, de meglepetésemre elég volt az elég lenge kis öltözetem is. Sajnos az idő nem volt épp a legjobb, nagyon fújt a szél, felhős volt az ég és hol esett, hol nem. Szerencsénkre, amikor mi következtünk nem volt ilyen probléma. Figyeltem az előttünk lévő vállalkozókat, hogy hogyan érnek földet. Csak ott ültem és beszélgettem a többiekkel, amikor valaki felkiáltott, hogy ezt nézzétek! Ránéztem az égre és csak úgy száguldoztak lefelé az emberek nyitott ernyővel. A fotósok, mindig hamarabb érkeznek le a földre, mert ők később engedik ki az ejtőernyőjüket, és még csinálnak pár érdekes fordulatot a levegőben. Először nem lehetett látni, hogy az illető egyedül van, de amikor néztem azokat a pörgő mozdulatokat a levegőben… Csak lestem, mikor az ernyő felé került az ürge, na mondom, mi a halál van?? :D Remélem velem nem így fognak leereszkedni a földre. Kb örülök, ha túlélem az esetet, nemhogy még cifrázzuk is a dolgot. Mi voltunk a második csoport, úgyhogy amint az első csoport lement, mi már mehettünk is a repülőhöz készülni a felszálláshoz. Az én párom egy olyan 50 körüli pasi volt, akit majd látni is fogtok a képeken. Amikor csináltuk lent a többiekkel a képeket, minden képnél tréfálkozva mondtuk, hogy ez az utolsó fotó rólunk. Szerencsére nem így lett. :P

A bácsika, akivel ugrottam, rám tekert valami biztonsági szíjat, de nekem nem tűnt annyira biztonságosnak. Csak lestem mikor ide-oda rakosgatta a szíjakat, mondom ez biztos elég lesz? :D Nem is volt rajta csat, csak valami dudor tartotta a végeket. Mondom ok, biztos tudja, hogy mit csinál… Tinával, a másik lánnyal szálltunk fel legutoljára, így mi kerültünk legelőre. Két sorban ültünk egy elég kényelmetlen padszerű valamin, amihez a felszállásnál odacsatoltak. Az előttünk lévő üres részre szállt a két fotós és egy fiatal srác, aki egyedül volt, de passz mi volt a funkciója. Meg is kérdeztem, de csak annyit mondott, hogy azért ugrik elsőnek, mert ilyenkor lehet bármilyen őrültséget csinálni. Ekkor jöttem rá, hogy valószínűleg ő volt az a pörgő ember, akit a magasban láttam néhány perccel ezelőtt. Tök jól elbohóckodtunk a gépen az emberekkel, és csak vigyorogtam, mint a vadalma. Így visszagondolva, abszolút nem paráztam a dologtól, azaz valami azért volt, de nem olyan, mint amire számítottam. Felszállásnál a gyönyörű tájképpel voltam elfoglalva, és hogy mennyire jó, hogy még a repülőn vagyok. :D Már a levegőben voltunk egy pár perce, amikor megszólalt a fiatal srác, hogy épp fél úton vagyunk. Mondom mi van? :D Nem vagyunk még épp elég magason? Már jóval a felhők felett voltunk, mikor ezt kijelentette. Mondom hova megyünk, netalán tán az űrbe? :D Egyre csak teltek múltak a percek és csak közeledett az idő az ugráshoz. Mindig foglalkoztatott, hogy milyen érzés lehet valahonnan lezuhanni, persze csattanó befejezés nélkül. Csak zuhanni, és minden gondolatot kizárni a fejemből. Átadni magam a gravitációnak és rábízni magam a sorsra. Mi járhat a fejükben azoknak az embereknek, akik ilyen öngyilkosságot választanak. Mit érezhetnek, amikor már nem tehetnek semmit és csak zuhannak. Persze itt azért nagy esélye van, hogy túlélem az esetet, tehát valószínűleg nem a teljes érzést kaptam meg, de valahogy engem csak ez a része érdekelt. 

Mikor elérkeztünk a 4500 méter magassághoz, teljesen úgy éreztem magam, mint aki elindult valahová, de útközben meggondolta magát és épp olyan kedve támadt, hogy kiugrik és a következő járattal megy tovább. :D Mindaddig a pillanatig tök jól elvoltam, ameddig ott nem álltunk a repülőgép vészkijáratánál. Körülbelül úgy éreztem magam, mint egy kismalac, akit a vágóhídra visznek. Csak annyi volt a fejemben, hogy uhh bazz most ki kell ugrani. Csak néztem a felhőket és el sem tudtam képzelni mi fog ezek után történni. Próbáltam koncentrálni arra, hogy úgy ugorjak ki, ahogy azt az elején elmagyarázták. Lábak, karok össze és a fej hátra… De ahogy néztem lefelé csak az járt a fejemben, hogy azt a picsa, de magasan vagyunk, mintha csak álmodnám az egészet. Kiugrani egy repülőből? Jó bazd ki, mehet! :D

Annyira az egekben volt az adrenalin szintem, hogy minden gondolatom kikapcsolt, csak én voltam és az üres semmiség. Egyedül az ugrás volt a legnehezebb, a többi már csak élvezetes relaxálás volt. Zuhanni a semmibe körülbelül 50 másodpercen keresztül. Eszembe jutott az a jelenet, mikor a gyalog kakukkban a préri farkas zuhan le a szikláról és még mindig zuhan és zuhan és már a könyökére támaszkodik „unalmában”. :D Én mondjuk nem unatkoztam, de nagyon jó érzés volt. Végig nevettem az egészet, még sosem élveztem ennyire semmit. A legdurvább hullámvasút is kutya fasza ehhez képest. Ezt szerintem már nem is lehet felülmúlni. Csak néztem magam alá és élveztem a száguldó szelet, ahogy az arcomba fúj, és olyan szinten bedugult a fülem, hogy ha nem lettem volna azzal elfoglalva, hogy mindjárt lezuhanok, azaz földet érek, akkor talán még érdekelt is volna. :D Amint elértük a vastag felhőréteget, azt éreztem, hogy valami hirtelen visszaránt és a pasi aki fotózott fejjel lefelé zuhan tovább. Csak néztem mi van, aztán hirtelen lelassultunk. Na ez a rész volt még parás, mikor láttam hogy lógok a semmibe. Olyan szinten szorítottam az övet a vállamon, mintha az életem múlna rajta. A pasi mögöttem elkezdte lazítani rajtam a szerkót, na mondom álljunk meg egy percre, mindjárt kipottyanok innen. Nem kéne most inkább szorítani? :D Éreztem, ahogy zsibbad a kezem, de egyszerűen nem bírtam lazítani a szorításomon. Ezek után már csak élveznem kellett a „nyugdíjas” tempót lefelé. Persze, hogy el ne aludjak még centrifugálisan is pörögtünk közben. Gyönyörködtem Hawaii gyönyörű domborzatában és sikerült teljesen elengednem magam. Gondoltam innen már csak nem halunk meg. Az elég tré lenne… Túléltem egy 50mp-es szabadesést és ezt meg nem bírom? Áhh kizárt, nem vagyok én pussycat. :D

Mikor földet értünk jól fel kellett emelnem a lábam, amennyire csak bírom és igyekezni nem pofára esni a videó miatt. :D Hogy sikerült-e, azt majd a videóról megtudjátok.

Leszerelték rólam a biztonsági felszerelést és addigra már mindenki leérkezett épségben. Amint tudtunk már futottunk egymás felé és átöleltük egymást. Furcsa érzés, de amint leérkeztem máris az volt az első gondolatom, hogy még egyszer akarom. Életem eddigi legjobb élménye volt. Igaz rizikós vállalkozás, de ahhh be kell vállalni. Ilyen őrülteknek, mint én simán belefér! 

Egész nap egy levakarhatatlan óriás mosoly volt a fejemen, amit legfőképpen a büszkeség és a haláli élmény okozott. Azóta már vagy 50x visszanéztem a képeket és csak pozitív élmény van bennem az ugrással kapcsolatban. Tényleg annyira élveztem, mint azt láthatjátok! Kaptam is egy oklevelet, amit elvileg felhasználhatok, ha egyszer egyedül is szeretnék ugrani. Egyelőre nem gondolkoztam ezen, de még ez is megeshet. :D Az élet gyönyörű és még annyi mindent nem próbáltam. 

 Na nem is írtam olyan sok csúnyát... :D Cuppanat!

Na szép jó napot mindenkinek!

Lássuk csak merre jártam a hétvégén... Jah igen, búvárkodni. :D A változatosság kedvéért ez is fantasztikus volt. Az ismerőseimnek mondanom sem kell, hogy imádom a vizet, szinte a víz alatt nőttem fel, nemcsoda hát hogy előnyben részesítem azokat a helyeket és programokat, ahol vízpart mellett lehetek és meleg van. A legnagyobb álmom volt eljutni Hawaiira és úszni a delfinek között. Örömmel jelentem, hogy 23 évesen az álom valóra vált! Ezekután már csak olyan apróság jár a fejemben, hogy megkerüljem egyszer a Földet és végezetül bejárjam a Melanéziát, Polinéziát és Mikronéziát. Remélhetőleg egyszer kivitelezhető lesz a dolog. :)

Pénteken volt egy kis megingásom a kint létemmel kapcsolatban. Sokan csak azt gondolják milyen jó nekem, hogy ilyen helyen élhetek, ennyi ideig. Persze ez így is van, és nagyon boldog vagyok, hogy megadatott nekem ez a lehetőség, de abba nagyon kevesen gondolnak bele, hogy ebbe az egészbe egyedül vágtam bele és nem kis időről van szó. Mindenhol egyedül kell, hogy megálljam a helyem, senki nincs ott, hogy egyengesse az utamat. Az már csak egy plusz dolog, hogy így sikerült irányítanom a kis életemet itt kint, hogy ennyi helyre eljutottam. Nem is ismerek még olyat, aki ennyi helyet bejárt az EF mellett. Általában emberek kimennek egy helyre 9 hónapra úgy hogy mellette alig mennek valahova és az összes költőpénzüket partyzásra költik el és maximum 2 levelt lépnek előrébb. Na én nem ezt az utat választottam és lehet rosszindulatúan irigykedni ott Dorogon meg egyéb helyeken, de hogy őszinte legyek akik így állnak hozzám azoknak általában annyi eszük sincs, hogy lejussanak a Balcsira egy hétvégére. Sajnos Dorog nem csak az égetője miatt bűzlik, hanem a sok kretén lakosától is. (És tisztelet a kivételnek, mindenki tudja kikre gondolok!) És bevehetitek azt a néger bizonyost, amit pletykáltok rólam... Másfelől pedig üzenem annak az illetőnek, aki azt terjeszi kicsiny kis hazánkban, hogy én futottam/futok utána, hogy jobb dolgom is volt/van, mint vesztesekkel foglalkozni, és nyugodtan ki lehet törölni a "piros napos ünnepeket" a naptáradból. Nem véletlenül lettél kidobva. Álmodozni lehet, szánalmas paraszt! :D Hihetetlen, hogy van még valaki, aki elhiszi a hazugságaidat! :D

Ennyivel le is zártam az ilyen embereket! Jól vagyok, köszöntem!

Témánkhoz visszatérve, szombaton fogtam magam és elmentem egyedül könnyűbúvárkodni. Otthon is olyan voltam, ha valahova el akartam menni, akkor elmentem egyedül is. Ha épp mozizni támadt kedvem, akkor elmentem moziba egyedül. Tök mindegy csak csináljak valamit, sosem voltam az a típus, aki másoktól függ egész életében. Szerencsére ez kint csak erősödött, úgyhogy fogtam magam péntek délután elmentem egy utazási irodába és befizettem másnapra egy könnyűbúvár túrára. Este igyekeztem korán lefeküdni aludni, ami olyan hajnali 1 órát jelent, de mire ott voltam, hogy elalszok megjelent a szobatársam és egy barátnője full részegen. Próbáltam tovább aludni, mire hangos zörej hallatszott. Felkeltem megnéztem ki az, erre egy csapat fiatalkorú állt az ajtóban a szobatársamat keresve. Hátranéztem, az ágy üres volt. Mondom nincs itt akit kerestek, erre balra kinyílt a fürdőszoba ajtó és abban a pillanatba a tömeg beözönlött a szoba ajtón. Na mondom ez is szép ki estének ígérkezik. Félálomban visszabotorkáltam az ágyamhoz, hátha ellhalgat ez a sok amatőr alkoholista és majd el tudok aludni, de a zaj nem csitult egészen hajnali 4-ig. Próbáltam velük közölni, hogy attól nem lesz jobb, ha aszisztálnak a haldoklásában, hagyják szerencsétlent aludni aztán majd holnapra jobban lesz. Hihetetlen, hogy körülbelül 10 ember sürgött forgott fel alá a lakásban egy kis rosszullét miatt. Na mindegy, rég voltam már 18. :D Végül sikerült kerek 4 órát aludnom a kis kirándulás előtt.

Reggel sikerült időben felkelnem, de valahogy nem volt olyan jó neki indulni így a kis utazásnak félig lógó fejjel. Mindenesetre felszálltam a buszra és az a meglepő, hogy rengeteg olyan ember van, akik egyedül jöttek el erre a túrára, sőt mi több Hawaiira is. Nem kell ehhez se pasi, se barátok, hogy az ember jól tudja magát érezni, ha ezek mégis ott vannak melletted az csak egy pozitívum, de nem feltétel. (nekem...) Amint felszálltam a buszra máris megismerkedtem egy egyedül utazó hölggyel San Franciscoból. Nagyon jól elbeszélgettünk az odafele úton, viszont a hajón egyedül élveztem a hullámokat. Kicsit fáradt voltam beszélgetni egész nap, úgyhogy behelyeztem magam a hajó orrába. Egy kis hajóval mentünk egy nagyon kedves és tréfás legénységgel Oahu sziget csendesebb partszakaszánál. A kapitány úr egy szimpatikus, jóképű fiatal ember volt, aki mindig figyelmesen megkérdezte, hogy jól érzem-e magam. :) Persze a válaszom mindig igen volt, nem is csoda azok miatt, amiket láttam.

Az első megállónk egy hajóroncs volt az óceán fenekénél, ahol ezernyi hal úszkált körülöttem. A kis waterfroof kamerát persze végig a kezemben tartottam, mint a kis kínaiak. Alig bírtam ide oda kapkodni a fejemet, hogy mindent lássak, ami körülöttem történik. Volt ott fekete haltól a zebracsíkosig minden. Találkoztam a Némóból az öreggel is. Nagyon kis csinos volt, jól tartja magát a korához képest. :D Egy sárga mellény volt rajtam, ami igencsak kezdett már idegesíteni pár perc után. Imádok szabadon úszkálni a mélyvízben. Hamar le is kaptam és egy kicsit mélyebbről is megnéztem a roncsot a tenger fenékén. Jó érzés volt szabadon lubickolni azzal a rengeteg hallal. Ahogy videóztam őket, volt egy kék hal nagy csőrszerű szájjal, aki jött fel a mélyből és támadta meg a többieket. Először csak megijedtem, hogy mi a francot keménykedik, még ki se tudna harapni egy szőrszálat se belőlem azzal a dudli szájával. :D Aztán szép nyugodtan videóztam őket tovább. Körülbelül 20 perc, fél óra után visszaszálltunk a hajóra majd figyeltük szép lassan, ahogyan a delfinek ugrálnak a vízben.

Második állomásunk egy teknősbékucis hely volt, ahol szintén bementünk a vízbe búvárkodni. Mindig sikerült jó helyen lennem, és észrevennem a tekit a víz alján. Azon a részen csak én voltam egyedül, és csak figyeltem, hátha gondol egyet és felúszik a víz felszínére a kis édes, erre nem megindul felfelé? :D Pont előttem úszott el a nagydarab testével. Könnyed evezgetéssel jött a felsznre, mintha ott se lennék. Egy karnyújtásnyira úsztam oda hozzá, de nem érintettem meg, mert mindenkinek szüksége van egy kis magánéletre. :) Nem akartam szegényt zaklatni, de a tudat, hogy ott úszkálok egy óriás teknősbékával, minden érzést felülmúlt. Amint valaki észrevette, hogy ott van a békuci a víz felszínén, egyből jött mindenki, és szegényke meg le kellett, hogy vonszolja magát a tengerfenékre.Aztán úszkáltam egy kicsit tovább, hátha meglátok egy másikat, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy úszik felfelé egy. Hamar oda is mentem közel hozzá, és csak csodáltam őt. Elképesztően gyönyörűek ezek az állatok. Fantasztikus érzés volt átadni magam a természetnek. Persze nem telt el sok idő és őt is észrevették a többiek és jöttek, mint szarra a legyek. Na mondom pazar... Az ember már nem úszkálhat nyugodtan egy teknőssel, anélkül, hogy ne támadják le a kínaiak. :D

Harmadik állomásunk pedig egy delfinvidék volt, ahol a hajóval próbáltak a lehető legközelebb menni hozzájuk, és kidobálni az embereket. Az volt a lényeg, hogy hirtelen kellett kiugrani a hajóból és csak nézni lefelé a mélybe. A delfinek szeretik a mély vizet, és ahol kiszálltunk, ott nem is láttam az alját az óceánnak, de hihetetlenül tiszta volt a víz. Amint elmentek a kis levegőbuborékok az ugrás keletkeztében, megpillantottam magam alatt vagy tíz delfint. Nem mozdultak, csak vártak egyhelyben a mélyben. Nem akartam közelebb menni hozzájuk, csak csodálni a szabadságukat. Hirtelen elmosolyogtam magam és boldog voltam, hogy ott lehetek velük. A következő alkalommal szeretném majd kipróbálni az oxigénpalackos merülést. Minden vágyam, hogy egyszer kiprobálhassam. Imádok a víz alatt lenni, akár csak úszni vagy bukfencezni, fantasztikus azonosulni a víz adta örömökkel. A szörfözést is próbálgatom, amint van időm, de nem a legkönnyebb azt be kell, hogy valljam. Nem egyszerű elkapni a hullámokat és meg is lovagolni őket állva. De ha sikerül... Nincs is jobb érzés annál. :) Csak siklani sebesen, amíg el nem csitul a hullám ereje. Nem csodálom, hogy az emberek odavannak ezért a sportágért.

A San Franciscoi nővel e-mail címet váltottunk, aztán majd csak jól jön még ez a kis ismerettség is egyszer, hacsak az angol gyakorlása végett is. Akárhova megyek, mindenhol rengeteg érdekes embert ismerek meg nagyon hamar. Azt hiszem a szocializálódással nekem nincsenek problémáim, csak már egy kicsit elfáradtam az iskolában. Lassan 7 kerek hónapja koptatom minden hétköznap a padokat. Jó lenne már egy kicsit pihenni. Nem jártam ennyit suliba már vagy 5 éve, a középiskola óta. :D Ennyiből jó egy fősuli vagy egy egyetem.

Kezdem érezni, hogy lassan a suli végéhez érek, ugyanis 3. napja álmodom ugyan azzal, hogy otthon vagyok és minden a régi. Csak unatkozom és nem akarok senkivel találkozni, és egy dolog jár a fejemben, hogy visszajöjjek ezekre a helyekre, ahol jártam. Tényleg utáltam már azt, ami volt mielőtt kijöttem. Annyira jó most egyedül, hogy ha hazamegyek csak a barátaimra és a családomra vagyok hajlandó időt áldozni. Ők már mindannyian nagyon hiányoznak. Malaccal minden nap beszélünk msnen, és tervezgetjük a welcome partymat, amit még magam sem tudok mikor lesz. Nem is szeretném elárulni, hogy mikor megyek haza. Majd észreveszitek, ha otthon leszek. Na most pusziltam mindenkit! Sziasztok! ;)

Tök spontán jött az ötlet, hogy na akkor most szörfözni fogunk. Csak napoztunk a parton a sulitársaimmal és egyszercsak fogtuk magunkat délután 4 fele és béreltünk szörfdeszkákat a parton. Komoly volt az első alkalommal 8-an nekivágni a nagy alkalomnak. :) A nagy izgalomban végig én mentem elöl, de mire beértünk a megfelelő helyre, azt hittem lefordulok a deszkáról, úgy kifáradtam. :D Edzésbe kell hoznom magam, hogy durván tudjak szörfözni. Felültem a deszkámra és vártam azt a bizonyos első nagy hullámot. Nem telt el 5 perc és jött egy csinoska kis 2 méteres, kellőképpen behajtottam magam, hogy el tudjam kapni a grabancát. Hihetetlen érzés volt, amikor éreztem, hogy elkapott és csak úgy tol maga előtt. Megpróbáltam felállni, de csak térdre ereszkedve bírtam megtartani az egyensúlyomat, és hagytam hogy vigyen magával a hullám, utána meg sem próbáltam felállni, mert féltem, hogy elrontom ezt a csodás érzést egy jó nagy eséssel. Mikor kezdtem lelassulni csak elengedte magam, és hagytam, hogy a vízbe zuhanjak. Egy hatalmas vigyorral a fejemen jöttem a felszínre és csak sikítottam örömömben. Azt hittem kiugrik a szívem a helyéről, felejthetetlen érzés volt...

Sajnos nagyon sokan szörföznek Waikiki Beachen, és ezzel együtt sok a hülye is... Volt, hogy csak feküdtem a deszkámon és egy idióta, seggfej hátulról nekem jött, és utána még neki állt feljebb, hogy miért vagyok ott. Közöltem vele, hogy tanulja meg kormányozni a deszkáját és csak ezek után ugasson. Hogy teljes legyen a kép, mérgemben még el is küldtem egy melegebb éghajlatra, és csak utána jutott eszembe, hogy innen nincs igazán hova menekülnöm, de éppségben megúsztam a kis incidenst. :)

Volt, hogy 10 percig tök sima volt az óceán felszíne, mondom én ezt már nem hiszem el. Ez egyfajta extrém sport vagy mi a szösz és abban a pillanatban úgy éreztem magam, mint egy nyugdíjas, aki heverészik a kis felfújható matracán. Megfordultam és elkezdtem befelé evezni nagyobb izgalmak reményében. Több se kellett, abban a momentumban megpillantottam magam előtt egy addig még sosem látott méretű hullámot és elfehéredett fejjel csak pislogtam rá, mint Csizmás Kandúr a Shreckben és csak két hang jött ki a torkomon, hogy "O-óóó"... Nagyon jól tudtam mi fog történni, csak arra volt időm, hogy erősen megkapaszkodjak a deszkámba, lehajtsam a fejem és próbáljak életben maradni. :D Akkora ereje volt a kis édesnek, hogy a deszka az égbe repült én pedig rövid időn belül a vízbe, de olyan erővel, hogy azt se tudtam épp hol vagyok. Csak annyit éreztem, hogy háromszor megpördülök, a lában valahol az egekben és csak szürcsölöm az óceán vizét, mintha csak koktél lenne. Igyekeztem minél gyorsabban megtalálni a viz felszínét, hogy levegőhöz jussak. Ekkor egy kicsit megijedtem, hogy úr Isten mi volt ez? Ez mégsem olyan, mint egy délutáni krokettezés. Pont elötte gondolkoztam, hogy milyen jó lenne kipróbálni magam Sandy Beachen, ahol fürödni ugyan nem lehet az 5 méteres hullámoktól, de szörfözni azt nagyon kellemesen. Ez volt az a pillanat mikor minden efajta gondolatomat kitöröltem a fejemből, amíg meg nem tanulok normálisan szörfözni. Az utolsó hetemben pedig ott fogok graduálni. :D

Szerencsére vagyok olyan kitartó, hogy nem megy el a kedvem ilyen könnyen a dolgoktól. Hamar visszapattantam a deszkámra és csak eveztem befelé a messzeségbe. Persze Mörfi törvényei most is kihatottak rám. Végig mikor szemben voltam, alig bírtam megmaradni a deszkámon, csak úgy huzogattam fel fél percenként a bugyimat, hogy le ne vigye a hullám. :D Mondom ezt nem hiszem el... Majd megfordultam, hogy akkor most jól meglovagolok egyet erre nem tükör simává változik a víz.... Na ekkor kezdtem anyázni. :D Mindezek után következett egy jó negyed órás kis relaxálás. Már rendesen begörcsölt a nyakam a hátrafele nézéstől, mikor megpillantottam az "nagy Ő-t". :D Elkezdtem irgalmatlanul evezni a part felé, majd éreztem hogy felkap a hátára és már nem menekülhet. Lassan lábra álltam és nem hittem el ami történik. Mondom várjunk csak egy kicsit... Ez az első napom, ez nem mehet ilyen könnyen! :D Körülbelül 5 másodpercig élveztem, hogy tudok szörfözni, majd egyensúlyomat vesztve eldőltem a vízbe. Ez az érzés minden várakozást megért. :)) Ezután már nem igazán volt szerncsém meglovagolni semmit, csak folyamatosan eveztem és vártam, eveztem és vártam. Viszont a 2 óra nagyon hamar elment, és rendesen ki is fulladtam a végére. Izomlázam sajnos csak a kezemben volt, de azon vagyok, hogy inkább a lábamban érezhessem azt, mert akkor tudni fogom, hogy igen, már tudok szörfözni. :)

Van még kicsit több, mint 6 hetem profivá válni. A legfontosabb, hogy végig élvezze az ember, és akkor nem lesz probléma. :) Nagyon megtetszett ez a sport és azon leszek, hogy minél többet tudjak menni gyakorolni a partra ezen a mesés helyen. :)

Valamelyik nap hallottam, hogy a Dél-Kóreaiak július 4-én le akarják bombázni Hawaiit. Állítólag ez a hír terjeng a világhálón meg a híradókban. Mivel utálom a TV-t, ezért nem is nézem egyáltalán, mióta kint vagyok Amerikában. Valahogy úgy vagyok most a Világgal, hogy hagyjanak békén a problémáikkal, de ez a hír egy kissé felkeltette a figyelmemet. Szerintem esélytelen, hogy az a kis mitugrálsz ország megtámadja Amerikát, eleve nincs is meg az a technikai hátterük, ami elegendő lenne akár megközelíteni a szárazföldet. Ez kb olyan, mintha meg akarna csípni egy szúnyog kezemben az "Off"-fal. :D Na jó, majd elválik mi lesz. Mindenhol vannak problémák. Miamiban a hurrikán visz el, Los Angelesben a földrengések itt meg a vulkánkitörés vagy a kis sárga emberkék. Legalább nem unatkozik az ember. Viccet félretéve, ha nem jelentkeznék július 4. után akkor pusziltam mindenkit. Csodás életem volt. :P

Basszus, most tudtam meg, hogy meghalt Jacko. Ezt is csak úgy beszélték a suliban, mondom mi vaaaan? Áhhh ennyire nem vagyok képben a világ híreivel. Mondom, hogy álomvilágban élek... Idejét sem tudom már mikor sírtam utoljára, de mikor meghallottam a Billie Jeant a rádióban, nem bírtam ki sírás nélkül. Sosem volt még ilyen velem,  különösebben nem is vagyok egy rajongó típus, de Ő tényleg nagy ember volt és megérdemli a tiszteletet. NYUGODJ BÉKÉBEN JACKO!

Előző héten szombaton útnak indultunk Ericával, hogy felfedezzük egy kicsit O'ahu szigetét. Célállomásunk Hanauma Bay volt, körülbelül 45 percre busszal Waikiki Beachtől. Ez egy vulkánkitörés által kialakult öböl rész a szigeten, ahol nagyon csendes az óceán és kellemesen lehet könnyűbúvárkodni, és nem is akármikkel találkozhat az ember, ha jó helyen keresgél. Színes halaktól az óriás teknősbékáig "minden" megtalálható. Na jó cápa, bálna meg ilyenek nincsenek, medúzával sem találkoztam még eddig. :)

A napot az Ala Moana bevásárlóközponttal kezdtük, hogy vegyek a kamerámra egy vízálló borítást, viszont olcsóbb volt venni egy vízálló kamerát, mint megvenni magát a tokot. Szóval beszereztük a létfontosságú eszközt a búvárkodásunkhoz és elindultunk Hanauma Bay-re. Halkan megjegyzem, ha Amerikába jártok és busszal utaznátok, mindenképp kérjetek a sofőrtől jegyet, mert ugyan azt a jeggyet 4 órán belül felhasználhatod egy akármilyen másik buszra. Sajnos sokáig nem tudtam, aztán egyszercsak kihallgattam egy beszélgetést a buszon és azóta okosabb vagyok ebben is. A buszon pont azon gondolkoztam, hogy vajon hol lehetnek azok a partok, amiket a TV-ben mutogatnak. Mindenféle civilizáció nélkül, csak az óceán és én. Nos mikor megérkeztünk a közelben jóformán nem volt semmi, csak ez a kis öböl rész, ahol egy strandot üzemeltettek. A látvány valami pazar volt. Na ott éreztem először, hogy igen, ez az! Megérkeztem a Paradicsomba. Sehol egy hotel vagy bármilyen túristákat kiszolgáló egység, csak egy gyönyörű part, amiket ilyen Robinson családos filmekben láthatunk. Azonnal le akartam szaladni a hegyről, hogy belefussak az óceánba, de sajnos az utamat állta egy kis törpe bácsi, aki közölte, hogy mindenek előtt meg kell tekintenem egy kis videót a helyről. Annyira izgatott voltam, hogy közöltem, hogy engem nem érdekel, le akarok minél előbb menni. Sajnos a tervem kútba fulladt, mert akár kézen is állhattam volna, akkor sem engedtek volna le anélkül, hogy meg nem néztem volna a filmet. Egy 10 perces dokumentumfilmről volt szó, de ismeritek az érzést, mikor a gyerek meglát valamit a kirakatban és azt mondják neki, hogy talán majd ha jó leszel, elhozza neked a Jézuska. :D Na erre vágja rá az ember, hogy a nagy francokat!  És most finoman fejeztem ki magam.

Leérve a partra egyből vettem a búvárszemüvegemet és a kis pipámat és rohantam lobogó hajjal a víz felé, mire elfujta a cuccomat a szél. Na mondom ezt nem hiszem el... Hátranéztem, mint Bruce Willice az Armageddonban halála előtt és azzal a lendülettel futottam tovább a víz felé. A víz isteni volt, kicsit bejjebb úsztam, hogy olyan részre érjek, ahol nincs felkavarva a víz, hogy lássak valamit. Erica nem mert beljebb jönni a mélyebb részre, én pedig annyira beleéltem magam, hogy bukfencezhetek kedvemre a színesebbnél színesebb halak között, hogy el is felejtettem minden gondomat az életben. Sajnos mikor ott voltunk kicsit hullámzott az óceán, tehát nem volt annyira nagy a látótávolság és ezért egyedül nem is nagyon mentem a sziklák közé, ahol az óriás teknősbékák voltak. Csináltam is egy videót még a legelején a dolgoknak, aztán mire megtaláltam a jó kis helyeket le is merült az aksi. Viszont láthattok egy videót arról, mennyire imádok vergődni a vízben. :D Tudom, tudom... Kevésbé érdekes, mint az óriás tekik között úszkálni, de hamarosan visszamegyek és készítek arról is videót. Nagyon hamar elszaladt az idő, nekem 1 órának tűnt a 4 óra, amit ott töltöttünk. Mikor mentünk fel a hegyre a buszhoz, láttunk a víz felszínén úszkáló teknősbékákat és vissza akartam menni, hogy ott lehessek egy kicsit velük, de felvilágosított erica, hogy mindjárt besötétedik. Persze első gondolatom az volt, kit érdekel?! :D Aztán végül nem mentem vissza, megbeszéltük, hogy a jövő héten visszamegyünk Hanauma Bayre.

Vasárnapra befizettünk egy Jrassic Parkos túrára, de sajnos lekéstük a buszt, így át kellett raknunk ezt a programot egy másik napra. Nagyon beleéltük magunkat, hogy aznap  megyünk jungel expedicióra, ezért kitaláltuk, hogy elmegyünk egy másik hasonló programra. Délután 2-kor indultunk el egy kirándulásra az esőerdőbe, hogy megnézzünk egy vízesést. Nagyon érdekes a sziget klimatúrája, ugyanis a parton süt a nap, de ha az ember beljebb megy a hegyvidékes részekre, akkor láthatja a felhőkkel borított magaslatokat. Rendkívül érdekes, meleg, fülledt a levegő, esőre jár az idő lába. Számomra kísérteties az egész. Gyönyörű zöld minden, az ember el tudná csodálni akár egész nap, annyira szép. Mikor megérkeztünk a hegy lábához, kaptunk egy kis esőkabátot, vizet és egy sétabotot a túrához. Sajnos el kell ismernem, hogy nem vagyok épp kondiban és ennyi idősen sem tudok normális cipőt felvenni a kiránduláshoz. Örültem, hogy nem estem seggre a síkos talpú tornacipőmbe, ebben sokat segített a túrabotom is. :) Az erdőben sétálva olyan feelingem volt, mintha a lostba teleportáltam volna. Ilyet tényleg csak filmekben láttam eddig. Lenyűgöző növényvilág, a fákon érdekes liánokkal. Volt olyan fa, ami 1 év alatt nő 7 métert. Na ezt adja össze valaki. Ebből készítenek legfőképpen papírt egyes országokban. Mutatott a túravezető egy olyan virágot, ami egy liliomra hasonlított a leginkább, sárga színű és a fákon található. Leginkább alkalomhoz illő, ha az anyósnak akarunk kedveskedni, ugyanis ha ezt a virágot szagolgatjuk, akkor az rövid időn belül szívleállást okoz. Szerencsére a kíváncsiságomat visszafolytva még mindig élek. :D Megérkezve a vízeséshez csináltunk pár fényképet a helyről, majd mentünk is vissza a buszhoz. Nagyon élvezetes volt az erdőben csatangolni. Mikor az ember Hawaii-ra gondol szerintem a nyár, a beach és a szörfözés jut eszébe, ki gondolná, hogy mennyi mindent lehet még itt csinálni.

Szerdára tetettük át a Kualoa Ranch-os programunkat, még az órák kezdete előttre.  Csatlakozott hozzánk egy másik olasz csaj is, Valentina. Két aktivitáson lehetett résztvenni, amit körülbelül 6 közül választottunk ki. Egyedül én mentem a kvados kirándulásra előtte pedig a csajokkal a Movie site-ra. Mindkettő egy-egy órán keresztül tartott. Az első programon egy jungel járó busszal mentünk végig különböző filmek forgatási helyszínén. Többek között a Pearl Harbor, a Lost, Jurassic Park, Godzilla, 50 első randi forgatási helyszínén. Emlékeztek még, hogy egyes Lost epizódokban a hegyekből különböző formák rajzolódtak ki? Na ez ott élőben is így volt. Rendesen majmokat láttam megformálódni a sziklákon. :) A legnagyobb meglepetés az 50 első randi volt számomra, amit egyből felismertem, mikor ahhoz a részhez értünk, mikor Adam Sandler a kis pingvinnel akarta megállítani a Drew Barrymore-t, de az nem vette észre őket és áthajtott a kis szegényke felett. :) Aztán a Godzilla lábnyomok, de a legjobban a Lost forgatási helyszínét vártam a legjobban, ami igazából csak egy táblával volt jelezve, semmi jellegzetességet nem vettem észre. Ez a hely... Valami ámulatbaejtő volt. Tökéletes növényvilág, mintha valaki mindig nyírná a füvet. Elképesztő látvány volt a völgy medrében elhaladni a  hegyek között. Leírni nem lehet, annyira szép volt. Legszívesebben lefeküdtem volna a fűre piknikezni és csak nézni magam körül a világot. :)

A második programomon kvaddal mentünk túrázni, ahol kisebb csoportokra osztottak minket. Utolsó előtti voltam a sorban és a túra vezető srác mondta, hogy menjek mögé. Ö-őőő, mondom OK. Gondolkodóba ejtett, hogy vajon most ennyire közveszélyesnek tart, vagy csak kicsit közelebbről is meg akar velem ismerkedni, de valószínűnek tartom, hogy egyszerűen csak bénának tűntem első ránézésre. :D Visszamentünk a völgyes részhez, de nem mentünk végig ugyan azon az úton, mint elötte, hanem utána elmentünk valami terep részre, ahol lehetett farolgatni. A túravezető srác, (hívjuk egyszerűen csak Józsinak) eléggé belelendült a dologba és igyekeztem tartani az iramot, mondom majd én megmutatom, hogy nem vagyok Macska Jancsi, de mikor jött egy nagyobb kanyar, valamiért egyszerűen nem bírtam bevenni a kanyart és csak mentem tovább egyenesen bele a bozótba, mindezek után elkapott a röhögőgörcs. Hogy mentsem a helyzetet próbáltam feltalálni magam, betettem lükvercbe a kvadot és kitolattam még mielőtt valaki is odajött volna segíteni. Utána kb még vagy 10 percig megállás nélkül röhögtem magamba. Jól van első alkalom volt, hogy kavdoztam na! :D

Akár lehetne ez egy szőke nős vicc is, kb annyira értek a szerencsejáték gépekhez. :D

Szombaton ismét egy polinéz túrán vettünk részt, de ez már egy egész napos program volt. Féltünk, hogy megint egy kicsit unalmas lesz nekünk ez a program, de minden várakozást felülmúlt ez a nap. Egyszerűen tökéletes volt. Olyan utakon mentünk odafelé, hogy az valami mesébe illő volt. Azok a hegyek, esőerdők… Egyszerűen fantasztikus volt a látvány. A hegyek túloldalán forgattak több filmet is, többek között a Jurassic Parkot és a Lostot. Mikor ezeket a filmeket néztem, akkor azt hittem mindig fel van turbózva a környezet számítógépes technikával, de azt kell, hogy mondjam élőben még szebb. Elképesztő partok mellett haladtunk el. A parttól nem messze ici-pici szigetek voltak, ahova akár el is lehetne úszni. Ezen a partszakaszon állítólag télen hatalmas hullámok vannak, de a nyári időszakban olyan, mint egy kis öblös rész.

A park maga nagyjából ugyan arról szólt, mint a polinéz est. Szám szerint 7 szigetcsoport mutatta be a kultúráját, de persze itt már sokkal részletesebben szemléltették magát a környezetet, ahol élnek. Erről készítettem egy kis videót is, amikor kenuval végigmentünk a folyón. Ez a rövid kis folyó a különböző kultúrák között ment végig valami eszméletlen szép növények között. Körülöttünk végig pálmafák, érdekes növények és régi kunyhók voltak. Az emberek jellegzetes bennszülött ruhákban voltak és szórakoztatták az embereket.

Polynesian Cultural Center

Az idegenvezetők nagyrészt a Honolului egyetemi diákok voltak, akik szabadidejükben dolgoztak az egyetem mellett. Mi egy nagyon kis aranyos srácot fogtunk ki, aki nagyon ügyesen vezette a kis csoportunkat végig a parkon. Sehol nem kellett sorban állni, mindenhova eljutottunk és minden show-t meg tudtunk nézni. Mindenki igyekezett egy kicsit humorosra fogni a kultúrájuk bemutatását, hogy az a gyerekeket is érdekelje. Annyira jól sikerült egy kivételével az összes, hogy mindegyiknél fogtam a hasamat a nevetéstől. Az az egy, ami nem nagyon tetszett az valószínűleg azért volt, mert szelektálva volt belőle a humor. Ők az Új-Zélandiak voltak. A legviccesebbek számomra a Fuji-szigetiek voltak. Kis fekete emberkék, kellemes kis szerkóban. Náluk az a szokás, hogy ők főznek otthon, nem a nők. Azt is bemutatták miért. Valószínűleg, ha egy nőnek kéne egy kókuszdiót meghámozni, az tartana 3 napig, míg egy férfinak csak pár másodpercig. (Na jó, nem a mai otthoni pasiknak) Ha valaki szereti a kókuszreszeléket, vagy a kókusztejet, az nagyon nagy élvezettel egye, vagy igya azt, mert nagyon kemény munkával készült. Persze, tudjuk a mai technikával már mindenre képes az ember, de ezek az emberek saját kezűleg készítenek mindent maguknak. Az biztos, hogy le a kalappal előttük.

Fiji Islands

Volt több hely is, ahová bevonták a közönséget is a műsorba. kihívtak 3 férfit a színpadra és tanították őket dobolni. Volt egy Denny De Vito karakterű emberke is, aki igencsak az élete utolsó szakaszában járt, de még mindig mosolygott, mint a tejbetök és látszott rajta, hogy tele van legbelül élettel. Egyedül volt ezen a programon, de szerintem nyaralni is egyedül jött Hawaiira. Kicsit sajnáltam, mikor másokat kért meg, hogy készítsenek a gépével pár képet róla, amíg tart a műsor, de az az érdekes, hogy több idősebb ember is volt így egymagában több programon is. Úgy látszik, attól még, hogy elfogynak körülöttük az emberek, ők még nem temetik el magukat. Ha idős leszek én is így szeretnék majd gondolkozni. Mindenesetre nagyon élvezte a bácsi, hogy szerepelhet és iszonyat viccesre sikeredett miatta a bemutató. Doboltak, mint az igazi bennszülöttek, ordítottak, mint a sakál, és úgy néztek néha, mint aki meg akar ölni valakit, igaz kevésbé sikerült nekik, mert kb mindenki röhögött rajtuk. :D Volt egy kínai srác, aki levette a pólóját is, hogy még hitelesebb legyen a műsor, de állítom nagyobb melle volt, mint nekem férfi létére. :D Még lötyögött is, pedig nem volt vastag a gyerek. Mikor dobolt még a csöcsei is rázkódtak jobbra-balra. Igazán nagyon gusztusos volt. :D Kis kínai gyerek mikor bevadul és hadonászik a dobverővel, nagyjából így tudnám leírni a történteket.

Vad emberek :D

Késő délután, ahogy bejártuk a parkot, beültünk vacsorázni az étterembe és Isteni tengeri herkentyűket és minden féle húsokat ehettünk kedvünkre. Volt egzotikus gyümölcstől kezdve sushi-ig minden. Annyira teleettem magam, hogy alig bírtam utána megmozdulni. Mióta kint vagyok nem sokszor ettem ilyen jót, mint itt. Vacsi után pedig egy másfél órás zenés produkcióra invitáltak bennünket, ahol az eddig bemutatott csoportok mutatták be hagyományos táncaikat. Annyira csíptek a szúnyogok, hogy azt hittem kiszaladok a néző közönségből. Volt egy nő, akiről nem tudtam eldönteni, hogy a show része, vagy tényleg megkergült, de szerintem az utóbbi, mert felállt a néző közönségből, beszaladt a színpadra és hátulról átkarolta az egyik táncos lányt és nem akarta elengedni, aztán többen odamentek hozzá, hogy fejezze be amit csinál, erre földhöz vágta magát a körülbelül 45 éves nő és elkezdett hisztizni a földön, aztán többen segítették ki a színfalak mögé. Elképesztő mik vannak. :D Lehet a szúnyogok miatt kapott hiszti rohamot. Fogalmam sincs, de valahogy semmi köze nem volt a műsorhoz.

Összefoglalva a napot hihetetlen jól szórakoztam és egyben rengeteget tanultam különböző kultúrákról. Annyira élvezem, hogy értem a nyelvet és értem a viccet. Együtt nevetek a többiekkel, nem pedig ülök kukán és csak nézek ki a fejemből és mikor nevet a többi, akkor csak pislogok körbe és azt se tudom, hogy mi van. Annak az időnek vége. Most már azt mondom megérte eljönni Miamiból szerencsét próbálni máshol is. Abszolút nem bánok semmit. Mindig annak a híve voltam, hogy minden okkal történik. Aki tud olvasni a jelekből az csak előrébb juthat az életben.

Vasárnap Kauai Beachre mentünk kajakozni Ericával.  Ez csak egy fél napos program volt ugyan, de nagyon szép helyen jártunk. Elmentünk a sziget másik végébe egy kisebb csoporttal és kajakra szálltunk. (és most félre minden kisebbségi dumával :D) Nagyjából 2 órát eveztünk a türkiz kék óceánon, volt egy megállónk is egy ici pici szigeten, amit még pár százezer  éve alakított ki egy vulkánkitörés. Életnek nagyon nyoma sem volt, csak egy két madarat láttunk meg egy nagyon érdekes növényzetet a talajon, ami ráadásul ehető volt. Nekem mondjuk annyira nem ízlett, olyasmi íze volt, mint a sóskának. Valahogy annyira nem volt kívánatos a földről enni, a magyar mentalitásommal valamiért berögzült az otthoni kutya pisis történet, emiatt hagytam a természetet a maga csodájában gyönyörködni. :D Errefelé még óriási teknősbékákat is lehet látni, ha az ember jön a kis pipás búvárfelszerelésével. Kicsit bentebb a parttól kristálytiszta a víz és tisztán lehet látni a felszínről a tengervízi világot. Sajnos búvárkodni nem volt időnk, csak a túra után, de mivel viszonylag sokat kellett volna úszni a parttól azért, hogy lássunk valamit, ezért inkább hanyagoltuk a dolgot. Erica nem mert bejönni velem, én meg egyedül nem akartam bemenni messzire. Vettünk body board-ot is, hogy teljes legyen a kép, de még így sem akart jönni. Kell keresnem egy olyan embert, aki kevésbé pussy az ilyen dolgokhoz.

Nagyban sétálgatok a parton, egyszer csak hallom, hogy valaki a nevemet kiálltja. Az ember ilyenkor automatikusan odanéz, pedig tudtam, hogy itt aztán nem futhatok össze egyetlen ismerőssel sem. Odanéztem és látom, hogy valaki nagyon hadonászik és röhög rám. Nééézem ki a franc lehet az egy Isten háta mögötti helyen, erre nem a volt lakótársam volt Los Angelesből… Mondom ilyen nincs, mit keres ő itt, meg egyáltalán, hogy sikerült így összefutnunk. :D Ilyen kicsi a világ, mondjuk az azért durva lett volna, ha Magyarországról találkozok valakivel, na akkor dobtam volna hanyatt magam. :D

Azt hiszem ennél jobbra nem is sikerülhetett volna a nyári szünetem. Remek hét volt az biztos, na de a kalandoknak még nincs végük. Az élet folyamatosan zajlik tovább. J

Elkezdődött a suli is egy hete. Az 5-ös szinten kezdtem itteni pályafutásomat. Nagyon kis szimpatikus osztályba kerültem. Főleg csak lányok vagyunk a csoportban, azt hiszem 4 fiú és 11 lány van. Nagyon vegyes az összetétel az egész iskolában. Minden eddigiektől eltér az iskola. Nekem a legszimpatikusabb eddig minden tekintetben. Nagyon családias a légkör, mindenki ismer mindenkit. Elég kicsi az iskola, körülbelül 65-en lehetünk összesen, de a tantermek tágasak, fényesek és kényelmesek. Egy irodaházban vagyunk, Waikiki Bechen. A suli egy egész szintet foglal el az épületben. Nagyon kellemes kis környezetben vagyunk minden nap. A lounge-ből például pazar látvány nyílik az óceánra. Az órák érdekesek, sikerült egy jó tanárt is kifognom, aki sokat beszélteti az embereket, ugyanakkor rendesen haladunk a tankönyvvel is. Nem régóta vagyok csak itt, de úgy érzem itt fejlődik legjobban az angolom. Élvezem a beszélgetéseket, szeretem hallgatni a történeteket, mesélni magamról, mindent ami angolul folyik. Örülök, hogy nincs egyetlen magyar sem, így legalább ki tudok bontakozni, és rá vagyok kényszerülve, hogy megértessem magam.

Legtöbb időmet Ericával töltöm, de össze szoktunk jönni többen is csajok és elmegyünk nézelődni ide-oda. Múltkora a Cheesecake Factoryba ültünk be egy sütire és ismerkedtünk meg jobban. Isteni a friss epres sajttortájuk. Hmmmmm… :P

Imádok itt lenni, szuper a hely, szuper a társaság, szuper a suli, szuper minden. Hétfőn kezdek el komolyabban felkészülni a nyelvvizsgára a Tofel exam csoporttal. Szeretném szeptemberben letenni a középfokú nyelvvizsgát. Remélem sikerülni fog.

Most búcsúzom! Hamarosan jelentkezek újabb történetekkel. Puszika

Nagyon kellemesen telt az egy hetes nyári szünetem. Szerencsém volt már az első napon, hogy megismerkedtem Ericával, mert egyébként egyedül töltöttem volna ezt a kis időt. Egész héten csak mentünk és mentünk, szinte a sziget minden pontján voltunk már. Nem kell túl nagy távolságokat elképzelni, mert a sziget legtávolabbi pontjába is maximum egy órán belül el lehet jutni autóval. Olyan helyeken jártam, amiket még álmomban sem mertem hinni. Láttam meseszép tengerpartokat, gyönyörű hegyeket, megismerkedtem a Hawaii-i és a polinéz kultúrával és nem utolsó sorban álomszép helyen kajakoztam és búvárkodtam.  Lássuk hogyan is zajlott le az utóbbi 1 hetem.

Mivel Erica csak 3 hétig marad Hawaiion, így nagyon belehúztunk a csavargásba. Ha már egyszer itt vagyunk, szeretnénk minél több helyi jellegzetességgel megismerkedni. Ami a leginkább érdekel minket az a Hawaii kultúra és itt most a kultúra szó valóban a szó szoros értelemben értendő. Mindannyian tudjuk, hogy Miamiban nagyon más kultúra nem létezett az észvesztett bulizáson kívül. Nagyon hamar fel lehetett venni a helyi szokásokat, sokat nem kellett rá készülni, hogy megértsük és azonosuljunk vele. Néhány üveg Bacardi és azonnal megtanulhatta az ember a helyi néptáncot. A legjellegzetesebb helyi szokás tátott szájjal, letolt gatyában végigrohanni a parton összeesésig. Nagyon kifinomult és abszolút modern felfogás alapján működött az egész. Azonban a Hawaii kultúra és a tradicionális tánc teljesen eltér az eddigiektől. Valamelyik nap elgondolkodtam rajta, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy megismerkedhetem az amerikai szokásokkal, de valójában, amit Amerikában láttam az semmi nem volt a Hawaii kultúrához képest. Az egy dolog, hogy Amerikához tartozik a szigetvilág, de abszolút más hangulata van az egésznek, igaz nagyon elAmerikásodott sajnos ez a hely is, de a kultúrájukat sikerült megőrizniük, ami igazán nagyon gyönyörű. 132 szigetből áll Hawaii és ebből rengeteg olyan sziget van, ahova nem tehetik be a lábukat turisták. Van olyan sziget is, ahol 100 %-ban csak Hawaii-i lakosok vannak. Elköltözni ugyan el lehet a szigetről, de vissza már nem mehet az illető, ugyanis abszolút nem engednek be más kultúrát a környezetükbe. 100 %-ban Hawaii-ul beszélnek és tartják az ősi szokásaikat. Fantasztikus, hogy vannak még ilyen helyek a világban, ahova nem férkőzött be a civilizáció.

Másik nagyon érdekes dolog, amit itt tudtam meg, hogy Barack Obama, Amerikai miniszterelnök is Honoluluban született és nevelkedett fel. Néhány közelebbi rokona még ma is itt él.  

Miközben mászkáltunk Ericával Waikiki Beachen megláttunk egy pultot tele prospektussal, azonnal ki is néztünk pár programot, ami érdekelt bennünket és be is jegyeztettük magunkat csütörtökre egy polinéz kulturális estre, majd szombatra szintén egy polinéz napra aztán vasárnapra egy tőlünk távolabbi beachen lévő néhány órás kajakozásra.

Csütörtökön délután 4 órakor indultunk útnak egy nagyobb csoporttal, akik közül senkit nem ismertünk. Már a buszon megkezdődött a bemelegítés. Helyi bennszülött srácok fokozták a hangulatot az úton odafelé. Mikor megérkeztünk a helyre, nem volt más a környéken, csak néhány elhagyatott gyár és ez az étterem szerű tákolmány, na és persze az óceán. Kicsit megijedtem, hogy biztos valami gagyi műsor lesz, de maga a kis nyitott színház nagyon szép volt. Szám szerint 7 szigetcsoport mutatta be hagyományait. Köztük Hawaii-szigetek, Fuji-szigetek, Tahit-szigetek és még sorolhatnám. Színes, pompás ruhákban léptek színpadra és táncoltak nekünk. Igaz ezt a programot inkább a nászutasoknak és a családoknak ajánlanám, de egyszer mindenképp meg lehetett nézni. Nekünk annyira nem volt vidító, de azért tetszett, amit láttam. A vacsora valami Hawaii-i különlegességnek volt kikiáltva, de kb volt rántott hal meg csirkecomb és valami sült hús szósszal. Egyszer meg lehetett enni. A sütemény is valami amerikai piskótából volt a tetején kókuszkrémmel. Volt egy része a műsornak, amikor 3 férfit hívtak fel a színpadra, majd hátramentek velük a színfalak mögé. Mikor visszajöttek mindhárom pasi fűszoknyát viselt és kókuszdiót a mellén. Az egyik srác egy korunk beli lehetett, de nagyon viccesen előadta magát, még pózolt is a kameráknak, kis pucsítás ilyesmi azért megvolt. :D Majd a közönséget invitálták egy kis tánctanulásra, tipikus filmbeli jelenet volt, ahogy a turisták egymás mellé álltak a színpadon és próbálták eljátszani a profi táncost, engem valahogy nem vonzott, hogy kiálljak mindenki elé és rázzam a "kis" csípőmet. :) Volt aloházás rendesen a műsor ideje alatt. Megtudtam, hogy mit jelent a  kisujj és a nagyujj rázogatása Hawaii-ul. Ha ezt a két ujjadat kinyújtod és hevesen rázogatni kezded, akkor azt jelzed, hogy boldog és vidám vagy, örülsz a körülötted lévő embereknek és eseményeknek. Nagyjából ennyi, szóval felejtsétek el a metal, peace és devil jelet, meg hogy felszarvaztam a barátnődet, itt teljesen baráti szándékkal mutatnak be mindenkinek. Nagyon barátságos egy nép. Néha már úgy érzem, hogy bolondok lakják a szigetet, mert úton útfélen megkérdezik hogy vagyok, hova megyek, miért vagyok itt, mit csinálok és ezekhez hasonló kérdések. Otthon, ha ilyen kérdésekkel találna be valami idegen, tuti azt gondolnám, hogy biztos azért van mert bezárták a Lipótmezőt. Itt abszolút megszokott ez. Lassan az egész sziget tudja hogy hívnak és mennyi ideig tartózkodom kicsiny kis szigetükön. Na jó csak hülyülök. Mindenesetre nagyon tetszik, hogy mindenkivel le lehet állni beszélgetni akár az utcán is. Úgy érzem teljesen fel vagyok töltődve energiával, ez a hely abszolút pozitív hatással van rám. Ég és Föld Los Angeleshez képest és talán még Miaminál is jobb, de el ne mondjátok senkinek! ;D Imádok itt lenni.

Folyt. köv.

Polinéz est

Tudom nem is említettem mi lett a Miamis ügyből, de sajnos nem mehettem vissza, amit annyira nem is bánok, mert már Miami sem a régi azok nélkül az emberek nélkül, akik ott voltak végig velem. Egy kis világban éltünk, amit magunk építettünk fel. Azt az időszakot már soha nem lehet visszahozni, de az biztos, hogy még találkozni fogok ezekkel az emberekkel. Május 31-én és június 6-án a nagy többség elhagyta az iskolát. Volt sírás-rívás, még az óta is Miamit emlegetik Facebookon. Valószínűleg még nagyon sokáig fogok ilyeneket olvasni, hogy hiányzik Miami, hiányozik ez, hiányzik az, és nagyon jól tudom mit éreznek, mert bennem is ugyan ez az érzés van mióta eljöttem. Kaptam hideget-meleget, de valahogy azt a 4 hónapot soha nem fogom tudni elfelejteni. Bármi is volt biztosan állíthatom, hogy életem legszebb időszaka volt. Nem bántam meg, hogy eljöttem abból a szempontból, hogy világot láttam és most egy olyan lehetőségem nyílt, hogy a hátralévő időmet egy igazi Paradicsomban tölthetem. Los Angelesben valahogy sehogy nem éreztem jól magam, pedig mindenhol nagyon jól feltalálom magam, de ott valahogy sehogy nem ment. Los Angelest nagyon jól ismerjük a TV-ből, de valójában mit is tudunk róla? Tudjuk, hogy van Beverly Hills, Hollywood, sztárok meg minden, de például tudtátok, hogy 88 városból áll? Redondo Beach csak egy kis porszem a városból. A buszhálózatokat direkt úgy alakították ki, hogy a szegényebb emberek még véletlenül se jöjjenek ki a koszos belvárosból a gazdagabb tengerparti környékekre. Az biztos, hogy óriási város és vannak látványosságai, de valahogy nem az én világom, én nem találtam meg magam benne. Ez vezetett rá arra, hogy újra lépnem kell. Gondolkoztam rajta, hogy visszamegyek a biztosba, amit már ismerek, de sajnos a koleszban nem volt már hely a nyárra, csak hotelbe tudtam volna elmenni, amire még rá kellett volna fizetni. Így jött az ötlet, hogy akkor próbáljuk meg Honolulut. Ez egy teljesen új iskolája az EF-nek, amit idén 2009 januárjában nyitottak meg. Úgy voltam vele, hogy miért ne? Új hely, új emberek, új tapasztalatok. Abban biztos voltam, hogy Hawaiion nincsenek óriási városok, az idő is csodálatos és még tengerpart is van, nem mellékesen még gyönyörű is. Los Angelesben hiába volt ott a Csendes óceán, örültem, ha nem fagyok meg napozás közben, persze ha nagy szerencsémre heti 2x kisütött a nap. A vízbe esélytelen volt bemenni, mert jég hideg volt és valahogy nem is nagyon csábított, mert csúnya szürke volt.

Mielőtt elmentem volna Vegasba előtte egy héttel jeleztem mit szeretnék, felhívtam a Honolului iskolát is van-e helyük, mert nem bírtam várni az otthoni iroda válaszára. Szerencsére pozitív választ kaptam és nem maradt más hátra, mint intézni az iskolaváltással kapcsolatos dolgokat. Egyből meg is vettem a repjegyet Honoluluba. Már szó szerint menekültem L.A-ből. Tudom-tudom, ezt nem lehet otthonról megérteni… de ez van.

Vegas után meglátogatott Miamiból egy spanyol barátnőm, Lucia. Béreltünk egy napra egy autót és elmentünk pár helyre nézelődni. Mivel Malibu Beachre még annó nem jutott idő a magyar srácokkal ezért elmentünk arrafelé is. Jó érzés volt egy kis Miamit visszakapni az életembe. Az ottani emberek nagyon kedvesek számomra. Sokat beszélgettünk az ottani dolgokról. Lucia még ott volt egy hónapot miután én eljöttem L.A-be és mesélt pár dolgot mik történtek a távollétemben. Mondta, hogy ő is egy űrt érez a szívében mióta eljött. Nehéz dolgok ezek. Tényleg olyan, mintha álomvilágban élnénk. Mikor hazamegyek nekem is fel kell ébrednem, szerintem nagyon sokáig kileszek utána.

Visszatérve a költözésemhez, mikor pakoltam össze, feltűnt, hogy nincs a helyén három nagyon fontos papírom a sulihoz és a kint létemhez. Elkezdtem mindenkit hívogatni nincs-e ott. Felhívtam a host familymet is, de ők nem találtak semmit, átkutattam mindent a koli szobámban, de semmi. Emlékeztem, hogy még az első héten elkérték a papírjaimat a beiratkozáshoz pénteken, mielőtt mentünk volna a Six Flagsba és szükségem volt az útlevelemre, tehát azt vissza is kértem, de 100 dollár depositot kellett befizetnem, amit csak hétfőre tudtam bevinni, így visszatartották a többi papíromat. Mivel nem annak az embernek kellett fizetnem a depositot akinek a papírokat adtam, így ki is ment a fejemből az egész, egészen a költözésem előtti napjáig. Péntek este egy úrral mentünk be a suliba és kerestük a papírjaimat, de semmi. Így Hawaiira papírok nélkül jöttem el. A belföldi járatokhoz szerencsére nincs szükség azokra a papírokra, de hazamenni már parás lesz. Le kellene adnom azt a kis papírt is, amit akkor kaptam mikor beérkeztem az országba. A vízumom csak az I-20-as nyomtatvánnyal együtt érvényes… Szóval érdekes a helyzet. A biztosítási papírom sehol… Ha valami történik velem, akkor az nagy szívás. Most várok valami épkézláb ötletet az otthoni irodából. Remélem nem olyan nagy a baj, mint azt képzelem. Holnap reggel megyek beiratkozni az új suliba és kb a 6 szükséges dologból 3 nincs meg. Érdekes lesz. Viszont itt vagyok Hawaiion. Ez a jó hír, ugyanis azt hittem még Los Angeleből se fogok tudni kijutni ezek nélkül a papírok nélkül, na akkor dobtam volna fel a bakancsom.

Hawaiira 8:45-kor indult a gépem. 5:15 perc volt Los Angeles – Honolulu. Az időeltolódás Budapest – Miami 6 óra, Miami – Los Angeles 3 óra, Los Angeles – Honolulu 3 óra és Budapest – Honolulu 12 óra. Na ez a kemény. Szép lassan átállítottam magam az időeltolódásra. Azért 12 órát egyből bírni, uhh durva lett volna. Mikor megérkeztem nem volt meg az iskola címe, mert az imádott Los Angelesemben nem jutottam internet közelébe. Ha nincs internet, akkor kb megszívtad ilyen távol az otthonodtól. Szóval megérkeztem Hawaiira és elkezdtem gondolkodni, hogy akkor most merre hány méter. Egy nyanyától próbáltam segítséget kérni a reptéren. Nem szoktam nyanyázni, de ez a nő az volt. Körülbelül fél órát vártam rá, hogy foglalkozzon velem. Mivel nem volt egyszerű az ügyem, így mindig félre rakott, ha valaki jött információt kérni. Mivel új az iskola, így nincs benne a telefonkönyvekben, internet nuku a reptereken, a nőnek sem volt, ha lett volna, akkor megnéztem volna az e-mailjeimet vagy a google kidobja az iskola címét. Fogtam magam és otthagytam a nőt. Felhívtam Luciát, hátha net közelben van. Belépett az e-mailembe és elküldte sms-ben a címet, amit a sulitól kaptam. Igaz nem is oda kellett volna mennem, mert az az iskola része a dolognak és ugye hétvégén kutya nem dolgozik ilyenkor, de szerencsére a kolesz szemben volt a sulival, és a biztonsági őr segítségével elfoglaltam a szálláshelyemet. Egy kellemes kis tágas szobát kaptam két ággyal, konyhával és fürdőszobával. Túl sok időt szerintem úgysem leszek itt, szóval ami van az teljesen megfelel arra amire kell. Nem egy luxus szálloda, de Istenem… Hawaii-on vagyok!!! :D

Az iskola Waikiki Beachen található két utcára a csodálatos óceán parttól. Éjjel nappal nagy a nyüzsgés az utcákon. Abszolút biztonságos környék, tele turistákkal. Nagyrészt fiatalokat látni mindenhol, főként mert nem messze található a Honolulu-i egyetem. Mindenütt vásárlási lehetőségek, gyönyörű növények, meseszép óceán part, kellemes megjelenésű szörfös fiúcskák… Azt hiszem megérkeztem a Mennyországba. Eltökélt szándékom, hogy megtanulok szörfözni. Remélem ez sikerülni is fog, majd körbenézek mik a lehetőségek, persze egy nagyon profi tanárra is szükségem lesz. Akárki nem taníthat, mert állítólag, ha az elején „rosszul tanítják” a technikát, akkor annak szörnyű következményei is lehetnek, ezt pedig senki nem akarja. :D

Hétfőn az első napon reggel fél 8-ra mentem beiratkozni. Most a szünet miatt eléggé pangott az iskola, de jövő héten állítólag sok új diák fog megérkezni a nyárra. Heten voltunk, mint a gonoszok a tájékoztatón, csak lányok. Nagyon szimpatikus volt a fogadtatás, egyből virágfüzérrel fogadtak bennünket, elmondtak minden fontosabb dolgot a suliról, a környékről, mit hol találunk, bemutatták a Hawaii szigeteket. Körülbelül 135 szigetből áll a szigetvilág, amiből csak nyolcat látogathatnak a turisták. Remélem sikerül eljutnom majd pár szigetet bejárni. Egyből ajánlották a delfin simogatós, cápaetetős programot, aminek az első fele nagyon szimpatikusnak tűnik, de nem értem azt a cápaetetést a végén. Vajon aki kevésbé szimpatikusan simogatta a delfineket, azt átrakják a cápákhoz? Rejtély… :D

Tele van lehetőségekkel ez a szigetvilág. A tájékoztató után egy rövid városnéző sétára vittek minket, ahol megmutatták mit hol találunk. Nem messze tőlünk található egy csodálatos vulkán, aminek be lehet menni a belsejébe. Állítólag nagyon szép. Errefelé forgatták a Lost című sorozat dzsungel jeleneteit. Mikor visszaértünk az iskolába, megkaptuk az új órarendünket. Jövő héten már az 5-ös szinten folytatom pályafutásomat. Mikor a Miamiból ismert barátaimnak meséltem a storyt ez volt a reakciójuk: „Ohh, menj már! A végén még tanár lesz belőled!?” :D A választható plusz óráimban pedig a Hawaii-i kultúrával fogok jobban megismerkedni. Úgy gondoltam, ha már ide vezérelt a sorsom, akkor már tudni akarok minél több mindent erről a csodálatos világról.

A túra alatt jobban megismerkedtem egy olasz lánnyal, akivel aztán együtt mentünk le a partra napozni. Ericának hívják, Veronából származik és korban is sokkal inkább hozzám illik, mint a fiatalabb iskolatársaink. Hamarosan a 26. életévét tölti be. Napozás után elmentünk a közeli bevásárló központba, abban a reményben, hogy hátha találunk elfogadható áron valami ruhát. Nagyjából mindenhol egységes áron vannak a ruhák. Körülbelül Miamiban is ugyan ezek az árak voltak. Muszáj volt vennem valami kisgatyát, mert egyik nadrág sem jött már rám Los Angelesben, csak a nyúlósabb anyagok. :P Vicces, de ez van.

Másnap Ericának órája volt délelőtt, de délután együtt mentünk le a partra, majd este nézelődtünk mik a lehetőségek Waikiki Beachen. Elmentünk egy salsa órára, ami a szemben lévő discoban volt. Utólag rájöttünk, hogy itt Amerikában a személyes társkeresést ilyen állneveken folytatják le. Tele volt a hely öreg, vagy leselejtezett pasikkal, akik tényleg nem kellenének, akár hol látnám meg őket. :D Egy órán keresztül tanítgattak alaplépéseket. Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy megpróbáltam profi táncos lenni. El kell, hogy fogadjam, bot lábaim vannak. :D

Ma korán reggel felkeltünk és elmentünk a Bishop Múzeumba, ahol a Polinéziai kúltúrával ismerkedhettünk meg jobban. Számomra nagyon érdekes volt a törzsek által készített csodálatos harcdíszek és ruházatok. Ilyeneket legfeljebb TV-ben láthattam eddig. A Fuji szigetektől kezdve a Húsvéti-szigetekig minden szigetről találtunk valamit. Arra is rá kellett jöjjünk, hogy pontosan a világ másik végében vagyunk. Innen már tökmindegy merre indulunk haza, akár Ázsián keresztül is mehetnénk, máskérdés, hogy útközben az arabok lelőnék a gépet, de lényeg, hogy megtehetnénk. Innen akár Sydneybe is átruccanhatnék, ugyanis nem sokkal van messzebb, mint ide Los Angeles. 7-8 órás repülőút, mi az már nekem. :D Na jó az majd egy másik kaland lesz. ;)

Hazafelé találtunk egy kis utazási irodát, aminek kiválasztottunk pár programot a kínálataiból. Holnap elmegyünk egy polinéz estre, ahol egy igazi törzs ünnepségen vehetünk részt egy vacsora keretében. Ez a hely a sziget egy másik felében fekszik. Délután 4-kor indulunk, és este 10-re jövünk majd haza. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz ez az este. Hétvégén pedig szintén egy kulturális programon veszünk majd részt. Ez egy egész napos program lesz, szintén a sziget egy másik pontjában. Egy parkot képzeljetek el, ahol különböző szigetek kultúrájával ismertetnek meg bennünket, mint Disney Landbe. :) Izgatottan várom ezeket a programokat. Ericának sajnos csak 3 hete van Hawaii-on szóval igyekszünk hasznosan eltölteni a szabadidőnket.

Waikiki Beach

Bellagio vizi show

Las Vegas Bulvár

1. nap

Pénteken késő délután jöttek értem a srácok. Nagyjából ugyan azokkal mentem, akikkel a Six Flagsban voltam. Robi a magyar srác, Antony (francia), Dirk és Christian (from Germany:)

Körülbelül 5 órás autóutat végigszenvedve megérkeztünk a csodálatos Las Vegasba. Az egész város fényárban úszott, ahogy azt a filmekben is látjuk. Maga a város óriási, de a Las Vegas Bulvar mindössze néhány kilométer, ahol a főbb látványosságok találhatók. Egymás után sorakoztak a híresebbnél híresebb luxus hotelek, csodálatos fényreklámmal feldíszítve. Az utcákon óriási élet volt, az emberek jártak egyik casinoról a másikra. Teljesen olyan érzésem volt, mintha valami álomban lennék. Ha ez most álom, akkor kérlek fel ne ébresszetek! :)

Először úgy volt, hogy a New York New Yorkban szállunk meg, de aztán Startosphere lett belőle. Nagyjából egy színvonalú szállodákról van szó, csak valamiért a fiúk az utóbbit választották nekem meg mindegy volt, csak eljussak Vegasba. Éjfél körül megérkeztünk a szállodába és az első pillanatban mikor beléptem csak pislogtam, mint hal a szatyorban, nem hittem el amit látok. Az egész szint tele volt póker asztalokkal és mindenféle játékgéppel, amit csak el tudtok képzelni. Több se kellett nekem, egyből elkezdtem rángatni az egyik félkarú rabló karját, de sajnos nem mozdult meg, mert ahhoz pénzt is kellett volna bele dobni. Egészen az utolsó estig nem is játszottam semmivel, valahogy engem a látványosság jobban érdekelt, mint ezek a gépek.

Becsekkoltunk a szállodába, ahol két nagyon szép egymással szemben lévő szobát kaptunk. A szobánkból kellemes kilátás nyílt a városra. Remélem mondanom sem kell, hogy egyedül aludtam. Tudom egyeseknek furcsa, ha az ember fiúkkal barátkozik, de hát Istenem… ha egyszer csak bennük van élet?! Az első este korán lefeküdtem aludni, mert másnap kora reggel indultunk a Grand Kanyont megnézni. Robiék még lementek egy kicsit játékgépezni, amiből aztán az lett, hogy hajnali 5-kor megérkeztek, hogy akkor indulhatunk. Semmit nem aludtak, mert úgy gondolták majd a kocsiban kialusszák magukat.

2. nap:

Hajnali 5 órakor nekivágtunk a nagy útnak, ami a GPS leggyorsabb útvonala szerint körülbelül 6 óra volt, amiből aztán lett 8 is a pihenőkkel együtt. Kora reggel már lehetett érezni a sivatagi meleget Vegasban, ami egyre csak nőtt az első megállóig. Az első megállónk egy víztározó volt Arizona államban, ami Las Vegas vízkészletét látta el. A semmi kellős közepén egy óriási hidat építettek a sziklás hegyoldalban, ami alatt egy folyószerű valami volt. Számomra elképzelhetetlen volt mit keres a sivatag kellős közepén egy gyönyörű kristálytiszta folyó. Egyszer láttam a Spektrumon egy dokumentumfilmet, ami Las Vegas vízellátásáról szólt. A világ legmodernebb technológiájával forgatnak vissza minden egyes csepp vizet a vízellátásba. Mivel Las Vegas a sivatagban található, így nagyon meg kell becsülni azt a kevés vizet, ami rendelkezésre áll. Reggel 8-kor körülbelül 30 fokos fülledt meleg volt, azt hittük mire odaérünk a Grand Canyonhoz meg fogunk halni a hőségben, ami aztán nem így lett, mert hamarosan elkezdett esni az eső. Mire odaértünk a Canyonhoz, addigra lett körülbelül 10 fok, aminek nagyon örültem, mert semmi meleg ruhát nem pakoltunk be magunknak. Igazából érdekes volt az út, mert csomó ideig csak sík felületet láttunk, sehol egy kis bucka vagy hasonló. Megálltunk a híres 66-os úton egy német étterembe megebédelni, ami szintén a semmi közepén az út mellett volt. Nem is értettem, hogy bírnak egyesek ilyen helyen élni. Tényleg órák hosszat jöttünk és semmi nem volt a közelben, maximum egy-két farm. A 66-os útról azt kell tudni, hogy Los Angelesből indul egészen Chichagoig. A német srác miután befejezte a sulit San Diegoban, meg akarja majd tenni ezt a távot autóval. Kívánok neki sok szerencsét. Szüksége lesz rá. :D Ebéd után kaptunk egy kis prospektust a Canyonról, amiről aztán kiderült, hogy körülbelül 4 órát autókáztunk fölöslegesen, ugyanis 8 órát utaztunk csak odafele, ami eredetileg csak 4 óra lett volna, csak a drága GPS rendszerünk a leggyorsabb útvonal alapján ezt az utat ajánlotta. Hamarabb odaértünk volna, ha a legrövidebbet válasszuk. Szóval volt anyázás rendesen. :D

Kellemes 8 órás autózás után megérkeztünk az utunk végcéljához a Canyonhoz. Valami elképesztő volt, mert mindaddig a pillanatig azt hittük rossz helyen járunk, míg meg nem pillantottuk a csodálatos völgyet telis tele hatalmas heggyel. Ami érdekes volt számomra, hogy abszolút nem láttunk utunk során a közelben egy darab hegyet sem, egyszer csak ott volt több száz, csak a semmiből. Fantasztikus látvány volt. Mivel a Skywalk-hoz még plusz 4 órát kellett volna kocsiban ülnünk ezért azt mondtuk azt inkább most kihagyjuk, de így is Pazar volt a látvány, mindenképp megérte elkocsikázni oda. A Nemzeti Park is csodálatos volt, az erdő közepén vezetett az út minket, az út mentén rénszarvasok legelésztek. Tiszta Maci Laci feelingem volt. Elképzeltem, ahogy viszi a turisták piknikes kosarát a kis odújába. :)

Maximum fél órát lehettünk a Canyonnál aztán indultunk is vissza Vegasba. Hazafele már okosabbak voltunk és csak 4 órát kellett utaznunk.

Este kirittyentettük magunkat a partyhoz és zúztunk az éjszakába. Robi és Anthony leültek valami asztalhoz szerencsejátékozni, én meg Christián pedig kerestünk valami alkoholforrást. Nem is kellett sokáig keresgélnünk, rögtön a hotel 2. emeletén megtaláltuk a Fat Tuesday-t. Épp egy másik fiatal társaság is szomját kívánta oltani ezen a nemes helyen és tőlük kaptuk a tanácsokat, mit érdemes megkóstolni. Vettünk is rögtön egy literes Strawberry vodkás jégkását aztán valami kocsonyaszerű piros löttyöt itattak meg velem a csajok, amit először azt hittem inni kell, mert ugye ezt úgy szokás, de kiderült ezt az italt enni kell. Volt is nagy meglepetés mikor nem akart a számba folydogálni az az Isteni nedű. Nagy felbátorodásunkra fogtuk magunkat és felmentünk a Stratosphere kilátójába, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Las Vegas Blv-ra. A kilátó tetején 3 rider található, az egyik egy hullámvasútszerű építmény, ami ugyan csak olyan 10-15 méter hosszú lehet, de az alatt a kis távon is bemegy az embernek a bugyiba, mert egyszer csak elindulsz lefelé a mélybe, és úgy érzed, hogy lezuhansz Vegasra. A másik az egy körhinta, ami szintén a magasban centrifugálisan pörget, a harmadik pedig egy torony, ahonnan egyszer csak egy ülésben ülve zuhangatsz össze vissza. Az adja meg a különlegességét, hogy iszonyat magasból kémlelheted a világot magad körül.

A toronyból leérkezve a többiek rendeltek egy limuzint és elmentünk egy órára körbe Las Vegasba. Hihetetlen gyönyörű volt éjszaka Vegas. Csak ámultam és bámultam. Persze az utunk előtt még betankoltunk egy kis sziruppal és a hangulat már biztosítva volt a limoban is. Hívtuk a többieket is, de ők leragadtak valahol játszani. Egyedül Dirk ült a bárban, csak iszogatott, mint az öregek, oda is szaladtam rögtön hozzá, hogy hellóóóó sziaaa szevaaaasz, gyere már velünk partyzni, és azzal a lendülettel a fele jégkásám ráborult a ruhájára. :D Szegénykének ezek után már nem is volt kedve semmihez. Így maradtunk 6-an, 2-en Chrissel és az újdonsült barátainkkal. Félúton megálltunk a Welcome to Las Vegas táblánál készíteni pár képet. Nagy kényelmünkben persze a földön fekve tettük ezt meg. Nehogy már minden olyan szokványos legyen. :D A limo party után visszamentünk a hotelbe és még megpróbáltunk egy kis bulit kreálni magunknak, de sajnos már ki volt pusztulva minden hely. Eszünkbe jutott, hogy mi lenne, ha felkeresnénk az úszómedencét, hátha van még ott valami, de sajnos az is zárva volt hajnali 4-5 fele, szóval maradt az elkeseredett Shreckes nézésünk a zárt kapukra. Kénytelenek voltunk elfogadni, hogy ez az este most ennyi volt és közöltem a többiekkel, hogy én mentem aludni.

3. nap

Másnap délután kettő felé összeszedtük magunkat, lementünk ebédelni egy a hotelben lévő étterembe. Tipikus régi stílusú amerikai étterem design-ja volt, és a pincérek negyed óránként elénekeltek egy régi számot Elvistől és a többiektől. Nagyon jó kis hangulata volt az egésznek. Az étel is elég jó volt. Ebéd után a srácokkal megkerestük a hotel legfelső emeleti medencéjét, amiről utóbb kiderült, hogy topless medence volt. Ezt akkor tudtam meg mikor a plakáton megpillantottam a kötelező viseletet lányoknak. Azzal a lendülettel fordultam is vissza a lift irányába, én valahogy megelégedtem a normál medencével is egy kicsit lejjebb a 8. emeleten. A délutáni heverészés után összeszedtük magunkat az estére és elmentünk megnézni pár híresebb hotelt a Las Vegas Bulváron. A Belaggio Hotel előtti tavon negyed óránként vízi show-t tartottak, ami valami elképesztő gyönyörű volt. Készítettem róla egy videót, de annyira nem tudja visszaadni azt az érzést, amit ott éreztünk.

Nagyjából az összes híresebb hotel egy kupacon van, szóval nem kellett sokat menni a fényképezgetésükhöz. A városnézés után visszamentünk a Stratospherebe, majd onnan startoltunk bulizni. A Vegasi érzést biztosítottuk hatalmas Fat Tuesday-es itokával, majd limoba pattantunk és rövid városnézés után a Playboy Moon Club-nál folytattuk az esténket. Itt Vegasban nem nagy cucc limot bérelni, mert kb egy árban van a taxival, csak a taxis nem köröz velünk jobbra, balra a városban. Viszont tök jó érzés volt limoval érkezni a clubhoz …Vegasban. Otthon nem lenne szerintem ekkora feelingje a dolognak, ha például leugranánk Bed Beachre. Azt hiszem Palm hotel volt a hotel neve, ahol a Playboy Club található, de passz, nem vagyok benne biztos. Két szintes volt a hely az épület legtetején. Az alsó szinten playboy nyuszik szolgáltak ki, még a DJ is playboy nyuszkó volt. Szerintem elég vicces, ha egy ilyen kaliberű nő megpróbál valamit alkotni a DJ pult mögött, inkább a pult alatti rész való neki. :D Nem is voltak valami sokan azon a szinten, max egy két kiéhezett milliomos pasi. Hamar fel is mentünk a második szintre, ahol house zene szólt, tele velünk egykorú fiatallal. Eleinte a srácokkal voltam, aztán csak elmentem egyszer mosdóba és úton útfélen meghívtak valamire inni. Nagyon sok emberrel megismerkedtem aznap este, sikerült is praktizálnom az angolt rendesen. A felső szinten kimehettél a terasz részre, ahol szintén ment a zene, az emberek táncoltak, ráláttál az egész városra és áhh csodálatos volt. Akkora hangulata volt az egésznek, hogy ezt csak Vegas tudja. Tényleg igaz amiket a filmekben mutatnak Vegasról, vagyis nem igazán arra gondolok, hogy miket csinálnak az emberek, hanem, hogy milyen szórakozási lehetőségek vannak. Elképesztő. A város tele van kaszinókkal, diszkókkal, és egyéb nyalánkságokkal. Az utcán rendes reklámpólókban szórólappal futtatják a kurvákat. Itt nem kell véka alá rejteni az ilyen dolgokat. Lazán, mintha cipő leárazásról lenne szó a Nyugati téren. :D Az utcákon simán elmászkálhattál akár éjjel akár nappal, abszolút biztonságos a város ennek a része. Isteni idő van reggel délben és este is. Persze nappal nem nagyon lehet kibírni vízpart nélkül, azért érezhető a sivatagi meleg.

A Playboy Clubból a buli végén átnéztünk a Belaggioba, aztán mentünk is haza. Beültem a taxiba és elkezdtem beszélgetni a sofőrrel, hogy szereti-e a munkáját, mióta van itt, stb stb. Egyszer csak megkérdezte honnan jöttem, és mondtam, hogy Magyarországról, erre megszólal, jó akkor innentől kezdve beszélgethetünk magyarul is. Mikor megszólalt magyarul azt hittem agybajt kapok. Akkor valahogy annyira hihetetlen volt, hogy pont egy magyar taxisofőrt fogok ki. Egy 26 körüli srác lehetett, fárasztottam is rendesen a hülyeségeimmel. Kiderült, hogy az öccse a mellettünk lévő településen lakik, na akkor mondtam, hogy ilyen nincs. :D Mondom a velünk párhuzamos utca az már Szentiván. Milyen kicsi a világ…

4. nap

Másnap reggel ugyan úgy felkeltünk, lementünk enni, majd fürdeni a medencéhez, délután pedig újra szállodákat nézegettünk a bulváron. Nappal is nagyon szép a város, az utca tele van turistákkal. Éjjel nappal van élet a városban. Bementünk az m&m’s házba, sok se kellett nekem egyből zacskóhoz nyúltam, mint a technokol szipkás drogosok és elkezdtem töltögetni mindenféle színű m&m’s csoki golyókkal. Örültem, mint majom a farkának, gondoltam nem eszem meg egyből, majd szépen lassan minden napra hagyok egy kicsit, erre az utolsó nap mielőtt indultunk haza nem kiszóródik az utcára… Azt hittem ott lövöm le magam és élettelen testemmel a golyók közé vetem magam.

Este a fiúk valami sztriptíz showra mentek, a csapat másik fele meg az Oroszlán Királyos musical-re, engem valahogy egyik sem érdekelt, úgyhogy elhatároztam, hogy végre játszani fogok valamivel, ha már itt vagyok Vegasban. Engem valahogy sosem kötöttek le ezek a dolgok, és nem is nagyon értek hozzájuk. Szántam rá 30 dollárt, legalább elmondhatom, hogy játszottam Vegasban. Leültem egy félkarú rabló elé, beraktam a pénzt és csak nyomogattam egy darabig. Volt, hogy egy csomót adott a gép aztán semmit. Meguntam kb fél óra alatt, ez alatt el is ment a pénz, aztán fogtam magam és körbenéztem a szállodában. Még felnéztem egyszer utoljára a kilátóba és mentem lefeküdni. Az a látvány onnan felülről… Gyönyörű volt. Alig bírtam otthagyni.

5. nap

Másnap még vásároltam pár ajándékot az otthoniaknak, kicsit medencéztünk, aztán indultunk is haza. Az egész úton csak a nagy semmit láttad. Kopár hegyek teli kaktuszokkal, életnek nyoma sincs. Több száz kilométeren keresztül még egy benzinkutat se lát az ember. Eszméletlen volt Vegas. Ha tehetitek, látogassatok el oda. Egy életre szóló élményt nyújtott nekem.

Grand Canyon

Las Vegas - Stratosphere Casino

Stratosphere kilátó

Fat Tuesday

Mióta kint vagyok Amerikában először érzem igazán, hogy rohadtul unatkozom. A mai napom eljutottam addig a pontig, hogy azt hittem kiszaladok a világból. Közel jártam ahhoz, hogy valakit jól szájba csapkodjak. Már kínomba nevettem magamon milyen hülye vagyok, ennyire bezártság érzésem van itt a nagy Amerikában. Komolyan olyan érzés van bennem, mint aki idő előtt nyugdíjba ment. Rámférne már egy jó kis tombolás egy jó buliban, azt hiszem erre nem is kell sokat várnom, ugyanis péntek délután startolunk Las Vegasbaaaa!!! Hogy mik az előrejelzések? :D Azt hiszem aki járt mostanában a mozikban az sejtheti mi folyik ott. Van most egy új film a mozikban ami Vegasban játszódik, igaz még nem láttam, de majd idővel arra is sor kerül. Végülis minek lessem, mikor ott is lehetek??? :D Medencés partyk, partyk, partyk, partyk és partyk... töménytelen mennyiségben. Talán még sosem vágytam ennyire arra, hogy elmehessek bulizni. Négy kemény nyugdíjas hét után végre kirúghatom a ház oldalát. Állítólag már eleve úgy fogadnak a hotelben, hogy egy literes tölcsért a nyakadba akasztanak tele alkohollal egy hosszú szívószál és megvan a harmónia. Igen, ez kell nekem... :P Lehet mire hazaérek pont az ellenkezőjét mondom majd 5 nap tömény bulizás után, na de ne szaladjunk ennyire előre. :DD

Mostanában szabad óráimban eljövök a Starbucksba tanulni és internetezni. Itt az ember akarva akaratlanul szóba elegyedik másokkal, így volt ez velem is. Már két idősebb bácsival ismerkedtem meg itt, akikkel órák hosszat beszélgettem. Hihhetetlen, de igaz, beszélgettem! :D Az egyikőjük filozófus a másik pedig sejtkutató professzor. Na igen, néha kemény volt megérteni szakmai dolgokat, de azért elboldogultam. Nem szégyen, ha az ember visszakérdez, hogy ez és ez mit jelent. A filozófus bácsival az emberi viselkedést tárgyaltuk, egy kis játék segítségével megmondta ki is vagyok valójában. Nagyon ügyesen rátapintott a fő tulajdonságaimra. Erős személyiségnek jellemzett, aki tele van célokkal, sokszor szeret belecsapni a dolgok közepébe, és nem szeret apránként lépkedni. Alapjába véve meg vagyok elégedve önmagammal. Röviden ennyi. Van benne igazság. Beszélgettünk kicsit Miamiról és az ottani életemről. Kicsit úgy éreztem magam, mint a pszichológusnál, de nagyon jól esett kibeszélni dolgokat amik a lelkemet nyomták. Nagyon okos tanácsokkal látott el az élettel kapcsolatban, amiket majd alkalmazni is fogok. A másik bácsival a munkájáról beszélgettünk és arról hogyan alakult az élete. Érdekes megismerni ilyen idős és okos embereket, mert nagyon sokat tanulhat tőlük az ember. Az utóbbival elmentem egy reptérre, ahol megmutatta a magán repülődépét és mondta, ha jobb idő lesz elvisz egy California körútra, de nem merek elmenni, így is kockázatos, hogy össze vissza repülgetek Amerikában. Szóval azt hiszem ezt kihagyom, de mindenesetre nagyon jól hangzik. A másodpilóta ülésen ülhetnék míg repülünk. Nem sokszor adódik ilyen az ember életében, de nem is akarom, hogy ez legyen az utolsó alkalom. :D Sosem ültem még ilyen "kicsi" repülőgépen, ráadásul annyira még nem ismerem az illetőt, hogy megbízzak benne. Na mindegy... csak beszélem le magam, gondolom ez észlelhető is. :DD Szóval nagyjából ennyit rólam, megyek vissza szótárazni egy kicsit. Minden jót addigis! Puszika!

Túl sokat nincs mit rizsázni erről, ugyanis nem sok lehetőségem van szórakoztatni magam. Marad tehát a beach és a tanulás... egyedül. :S Viszont jó hír, hogy gyönyörű volt hétvégén az idő, tudtam egy kicsit napozni a parton, közben angol könyvet olvasgattam, szavakat tanultam, szóval csupa hasznosan töltöttem a hétvégémet. Az orosz szobatársam kezd teljesen kilenni, néha már sikít, hogy haza akar innen menni, amit valahogy meg is értek. Én is már iszonyatosan mennék vissza Miamiba. Sokkal többet beszéltem ott, mint itt. Ahogy mondanák ez SUCKS!!! :S Már én is nagyon várom Las Vegast aztán, hogy mehessek vissza a jól megszokott kis Miamimba. Már hiányzik az otthonom is, igaz max 1-2 hétre látogatnék haza aztán jönnék vissza. Igaz nemrég még maradni akartam valamit dolgozni itt az államokba, iskolai gyakorlat vagy hasonló, de már elgondolkozom ezen is, biztos kibírnék-e még pár hónapot távol az otthonomtól... nem tudom, majd meglátom hogy alakulnak a dolgok.

Redondo Beach

A hét elején részem volt egy igazi földrengésben. Épp a super marketbe fizettem a kasszánál, mikor megmozdult alattam a föld. Elkezdtek potyogni a polcról a dolgok, rendesen úgy éreztem magam, mint a buszon állva amikor hirtelen fékez a sofűr. Kitágult pupillákkal meredtem a kasszásra, hogy most mi fog történni. Meglepettségemben a földhöz ragadva vártam a következő rengést, de hál Istennek nem jött. A következő rengés már biztos pánikot keltett volna és mindenki elkezdett volna össze vissza rohangászni, de szerencsére nem így lett. Mikor hazaértem a lányok pakolták össze a konyhát, mert kipotyogtak az élelmiszerek a szekrényekből. Első kérdésük az volt "Te is érezted?". Az utcákon kivonultak az emberek, pár házhoz ki is jött a rendőrség. Annyira nem volt nagy földrengés, de azért igencsak meg lehetett érezni és semmi előjele nem volt. Ez volt a legizgalmasabb dolog mióta itt vagyok.

Másrészről pedig elmentem a suli graduation partyára, ami Miamiban ha emlékeztek egy luxus yachton volt, és mindenki szebbnél szebb ruhakölteményekben jelent meg. Nos itt ez pont az ellenkezője volt. Elmentünk valami írtó gáz helyre Hollywoodba, a "discot" egy otthoni vidéki kocsmához tudnám hasonlítaniu tele fiatalkorú kis idiótákkal. Álltam ott a kisestélyimbe és nem értettem mi a francot keresek én itt? Voltak olyanok akik kis mackó nadrágban kis pólóban jelentek meg. Na mondom az igggen... Éjjel 2-kor persze úgy rakták ki az embereket, mint macskát szarni. áááhh vicc volt az egész. Nem is érdemel több szót.

Búcsúzóul egy szám, ami azt bizonyítja mennyire jól el tudják adni Los Angelest. A média nagyon fel tudja fújni a dolgokat. A TV-ben minden olyan jól mutat. Igazából itt is, de mindent épp elég 1x megnézni belőle.

Azt hiszem a következő képeket kár is kommentálni, mind magáért beszél. Ide jártam edzeni suli után, igaz ígyis meghíztam, de legalább gyönyörű környezetben tehettem mindezt. :D Itt láttam a konditerem előtt Dennis Rodmant is, bent pedig egy Amerikában ismert szappanopera szereplővel edzhettem egy teremben. Csupa csupa szép emlékeim vannak Miamiból. Minden nap megnézem a videókat amiket Miamiban csináltam, iszonyatosan hiányzik. :(

Viszont még van remééény! Most intézem, hogy visszamehessek. Írtam az irodának ez ügyben, de csak keddre kapok választ, mert Amerikában most van Memorial days. Állítólag őrület van Miamiban, ki se lehet menni az utcákra, mert az ország egész területéről Miamiba tömörültek a fekák ünnepelni. Lövöldözések, késelések, erőszak, stb... Szóval most nagyon veszélyes Miamiban az utcán lenni. Most megízlelhetik az ottaniak a filmbeli izgalmakat, mert eddig aztán végképp nem történt nagyon semmi hála Istennek. Na de gyönyörködjetek a képekben és izguljatok velem, hogy legyen hely Miamiban a koleszban. Kivagyok, vissza akarok menni!!! :(((

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Los_Angeles_(California)

Története 

A terület tengerparti részeit évezredek óta lakták az amerikai őslakosok ("indiánok"), elsősorban a Tongva és a Chumas törzsek. A spanyolok először 1542-ben érkeztek a területre Juan Cabrillo vezetésével, de csak 1769-től állomásoztak itt tartósan. Juan Crespi atya egy "csodálatos folyó"-ról ír, amelyet a felfedezők "Nuestra Señora de Los Angeles de la Porciúncula"-nak neveztek el. 1771-ben alapították Szent Gábriel Arkangyal misszóját, ezzel biztosítva a terület feletti tartós spanyol befolyást.

Venice.

1781. szeptember 4-én a misszionáriusok települést alapítottak, a folyó neve után, azt kissé lerövidítve El Pueblo de la Reina de los Ángeles-nek nevezték azt el, utalva Ferences-rendi kötődésükre. Mindazonáltal évtizedekig jelentéktelen kis misszió és ranch-szerű település maradt.

Mexikó függetlensége (1820) után a város sorsát meghatározó legnagyobb változást az 1847-ben, a mai Montebello helyén lezajlott csata jelenette, ezután a jenkik szerezték meg a hatalmat a környék felett, akik ezrével tódultak Kaliforniába az aranyláz idején. Ez egyúttal ki is kövezte az utat az államnak az Egyesült Államokhoz történő későbbi csatlakozásához.

Los Angeles városát hivatalosan 1850-ben alapították, a vasút 1876-ra ért a városba. 1892-ben kőolajat találtak a környéken, 1923-ig a világ petróleum termelésének negyedét Los Angeles adta. A város fejlődése szempontjából azonban fontosabb volt a víz. William Mulholland irányításával 1913-ra készült el a Los Angele Aqueduct, egy 223 mérföld hosszú vízvezeték, ami az Owens folyó vizét szállította a városba. Elsősorban ennek számlájára írható a város 1915 utáni robbanásszerű növekedése. Habár később sok kritika érte az építőket és az egész elgondolást, az bizonyos hogy Los Angeles mérete és jelentősége a töredéke sem lenne a mainak a vízvezeték nélkül.

Az 1920-as évektől a mozi- és a repülőgép ipar is felfutott és hozzájárult a további növekedéshez. A város adott otthont az 1932-es Nyári Olimpiai Játékoknak. A II. világháború új prosperitást hozott, habár a város sok japán származású lakóját szállították internáló táborokba a háború éveiben. Ebben az időben jelentős számú német emigráns is érkezett a városba, többek között Thomas Mann, Bertold Brecht és Lion Feuchtwanger.

A háború utáni évek soha nem látott fellendülést hoztak, ekkor népesült be a San Fernando Valley környéke. Ez a folyamat volt a világon az első jelentős szub-urbanizáció, vagyis nagyon gyors, jelentős terület növekedés és egyidejű csökkenő népsűrűség. Az 1965-ös Watts-féle zavargások hozták felszínre a mélyen gyökerező faji megosztottságot, hiába az ország egyik legfiatalabb városáról is van szó. A kommunista országok távolmaradása ellenére az 1984-es Nyári Olimpia sikeres volt a város számára. 1992-ben ismét véres faji zavargások törtek ki, majd szó szerint is megrázta a várost az 1994-es Northridge-i földrengés.

2002-ben népszavazást tartottak a San Fernando Valley és Hollywood közigazgatásilag történő leválasztásáról, de a kezdeményezést a többség elutasította.

Geográfia és klíma

Az Egyesült Államok Népességnyilvántartó Hivatala szerint a város teljes területe 1290,6 km². Ebből 1 214,9 km² szárazföld és 75,7 km² víz, ez a teljes terület 5,86%-a. Legnagyobb kiterjedése Észak-Déli irányban 71 km (44 Mf), Kelet-Nyugati irányban 47 km (29 Mf), a város határának kerülete 550 km. Legmagasabb pontja a Sister Elsie Peak 5080 láb (kb. 1700 m), a San Fernando völgy ÉK-i részén fekszik, a Mount Lukens hegy része. Az időszakosan folyó Los Angeles River szintén a San Fernando völgyben ered, de szinte teljes hosszában betonozott csatornában folyik a Csendes-óceánig. A terület számos növény egyedüli termőhelye és sok biológiai közösség élőhelye, sajnos sok közülük a veszélyeztett vagy kihalófélben lévő faj. Klímája mediterrán, ami dús vegetációnak kedvez.

Városkép 

A város számos önálló kerületre oszlik. Legtöbbjének neve azokból a falvakból származik, amelyet bekebelezett a növekvő város. Számos terület neve jelöl domborzati elemeket, főbb utcákat, néhány területet pedig a fejlesztők, építők neveztek el. Bár az elnevezések nem hivatalosak, mégis fontosak az ott lakóknak mind tájékozódási, mind kulturális és gazdasági szempontokból. A fontos útvonalakon sok tábla hivatkozik ezekre az elnevezésekre, a gyakorlat évtizedekre nyúlik vissza. 1999-ben hoztak létre helyi önkormányzatokat, ezek területe viszont sok helyen eltér a hagyományoktól.

Klíma 

Egy virágzó Jacaranda-fa.

Los Angeles a Mediterrán övben helyezkedik el, enyhe nedves telek, meleg vagy forró, száraz nyarak jellemzik. Los Angeles és San Diego part menti területein az óceáni szelek kiegyenlítettebb időjárást, enyhébb teleket és hűvösebb nyarakat okoznak, mint a parttól távolabb eső területeken. Nyáron a hőmérséklet jóval 30 °C fölé emelkedhet, ilyenkor különös gondot okozhat a szmog. A nyári átlagos nappali csúcshőmérséklet 29 °C, a legalacsonyabb éjszakai 18 °C. Télen a nappali csúcs 19 °C és éjszaka sincs hidegebb 8-10 °C-nál. Télen a legvalószínűbb az eső, de minden évszak meleg és száraz, évente 325 napon át süt a nap. A januári középhőmérséklet 14,6 °C, a júliusi 23,5 °C. A városban a legmelegebbet 1985-ben mérték Canoga Park-ban, 46,7 °C-ot, érdekes módon a leghidegebb is itt fordult elő 1989-ben −7,8 °C. Számottevő (megmaradó) hóesés amolyan "egyszer-az-életben" jelenség, eddig mindössze háromszor fordult elő a város történetében, 5 cm-nyi hó 1932-ben esett, utoljára pedig 1949-ben havazott. Február a legcsapadékosabb hónap, de ez sem jelentős, évente mindössze 330-410 mm eső esik Los Angelesre.

Környezetszennyezés 

A város földrajzi elhelyezkedésének és a legfőbb közlekedési eszközként használt autók hatalmas száma miatt a város jelentős légszennyezettségtől szenved, ez gyakran okoz szmogot. A Los Angeles-i medence és a San Fernando völgy felfogja a számtalan autó, kamion, hajó és vonat kipufogó gázait és füstjét, ehhez hozzájárul az ipari és egyéb szennyezés is. A talajvíz egyre fenyegetettebb az olajszármazékoktól. Nyilvánvaló az összefüggés a nagyfokú szub-urbanizáció és a motorizáció között.

Szeizmikus aktivitás 

Kalifornia más részeihez hasonlóan Los Angeles is gyakran van kitéve földrengéseknek, elsősorban a Szent András-törésvonal és két kisebb dél-kaliforniai törés, a San Jacinto és a Banning közelsége miatt. A rengések többsége jelentéktelen, de a történelem során számos komoly földrengés is megrázta a térséget. Legutóbb az 1994-es Northridge-i, ennek központja a San Fernando völgy északi részén volt. A jelentős érzelmi megpróbáltatások mellett dollármilliárdokban mérhető károkat okozott a dél-kaliforniaiaknak. Korábban 1987-ben és 1971-ben jegyeztek fel jelentősebb rengéseket.

Emberek és kultúra 

Demográfiai adatok

A 2000-ben készült hivatalos népszámlálás adatai szerint 3 694 820 lakos, 1 275 412 háztartás és 798 407 család élt a városban. A népsűrűség 3041,3 fő/km² 1 337 706 lakóépület található a területen, átlagosan 1101,1 db/km²

A lakosság etnikai megoszlása: 46,93% fehér, 11,24% afro-amerikai, 0,8% őslakos (indián), 9,99% ázsiai, 0,16% csendes-óceáni, 25,7% egyéb etnikum és 5,18% két- vagy több etnikumúnak vallotta magát. 46,53% vallotta magát (bármilyen etnikumú) Hispán/Latino származásúnak.

Az átlag életkor 32 év

Az egy háztartásra jutó átlagjövedelem $36 687, ugyanez egy családra számítva $39 942.

2 182 114 lakos született az Egyesült Államokban, ebből 1 485 576 Kalifornia államban, 663 764-en más amerikai államban és 31 792-en az ország külbirtokain (Puerto Rico, Guam, Virgin-szigetek vagy Mariana-szigetek)

Az 1 512 720 külföldi születésű lakos közül 100 252 európai, 376 767 ázsiai, 20 730 afrikai, 4104 óceániai, 996 996 latin-amerikai és 13 859 észak-amerikai. A külföldön születettek közül 569 771 fő 1990 és 2000 márciusa között érkezett az országba, 509 841-en amerikai állampolgárok, a másik 1 millió fő nem.

A város lakosait "Angelenos"-nak hívják, L.A. egy igazi világváros, az egyik legnagyobb és legváltozatosabb közösség a Földön. Különösen gyorsan növekszik a latin és az ázsiai közösség, utóbbiból itt található a legnagyobb az országban. Szülőhelyétől távol egy városon belül itt él a világon a legtöbb örmény, kambodzsai, filippínó, iráni, guatemalai, izraeli, japán, koreai, salvadori, thai, mexikói és nem utolsósorban magyar.

Kb. 140 nemzet lakosai élnek Los Angelesben, összesen legalább 224 különböző nyelvet beszélnek. Jelentős etnikai enklávéi vannak a kínaiaknak (Chinatown) ezenkívül a koreaiaknak, indiaiaknak, van Kis-Örményország, hasonlóan a filippínó és etióp csoportokhoz.

Művészetek és szórakozás

Los Angelest tartják a világ szórakoztatóipari fővárosának, a belvárostól ÉNY-ra eső Hollywood városrész neve világszerte egyet jelent a filmgyártással. Az országon belüli kulturális fővárosi címen New Yorkkal osztozik. A szórakoztatóipar legfontosabb ága a filmgyártás, de fontos zenei, képzőművészeti és építészeti centrum is.

Los Angelesben játszódó filmek:

• Angyalok városa
• A szökés (Prison Break) 4. évad
• Az utca királyai (2008)
• Terminátor – A halálosztó (1984)
• Terminátor 2 – Az ítélet napja (1992)

Los Angelesben játszódó sorozatok:

• Gyilkos számok
• 24 (televíziós sorozat)

Média 

A legfontosabb napilap a Los Angeles Times. La Opinión cimmel jelenik meg a legfonosabb spanyol nyelvű napilap. Emellett számtalan regionális és specializálódott lap és magazin jelenik meg, egyrészük, mint például a Variety című szórakoztatóipari szaklap, világszerte ismert. Természetesen emellett szinte minden jelentősebb nyelvi-etnikai csoport jelentet meg lapot az anyanyelvén.

A területen hatalmas a választék helyi tv- és rádiócsatornákból is, tekintve hogy New York City után ez az ország második legnagyobb média-piaca, közel 5 és fél millió háztartással. A nagy országos tv-hálózatoknak (CBS, NBC, ABC, Fox, Warner, UPN, PBS) és rádióknak mind van helyi csatornája, a stúdiók is Los Angeles-ben vannak, hatalmas területeken, viszont a pénzügyi központja ezeknek is New Yorkban található. Itt is található több spanyol és különféle ázsiai nyelvű médium.

Sport 

A fenti lista érdekessége, hogy annak ellenére, hogy az ország második legnagyobb televíziós piaca, a legnépszerűbb amerikai sport, az amerikai futball csúcs-ligájában, az NFL-ben 1995 óta nincs csapata a városnak. A Rams St. Louis-ba, a Raiders Oakland-be tette át a székhelyét az 1994-es szezon végén. Ezen felül a később az NFL-be olvadt rivális liga, az AFL egyik csapata, a Chargers megalakulásakor egy évig Los Angeles-i székhellyel működött, majd 1961-ben San Diego-ba költözött a csapat. '95 óta folyamatosan hallani pletykákat, hogy egyik-másik franchise LA-be költözik. Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó erőteljesen lobbizik az LA Coliseum kibővítéséért, illetve Anaheimbe is szeretne egy stadiont. Különböző források szerint az NFL ezt csak abban az esetben támogatná, ha két csapat beleegyezne a közös stadionhasználatba (hasonlóan a New York-i csapatokhoz) az óriási - kb. 1 milliárd dolláros - építési költségek miatt.

A strandröplabdát és a windszörföt is a Los Angeles környéki partokon találták fel, habár utóbbinak a gyökerei Hawaii-ra vezethetők vissza. A város Venice nevű negyede a gördeszka szülőhazája és itt vált először népszerűvé a görkorcsolya. A partokon népszerű sport a hullámlovaglás (szörfözés) is, amelynek külön szubkultúrája alakult ki.

Los Angeles kétszer adott otthont nyári Olimpiai Játékoknak, 1932-ben és 1984-ben.

Gazdaság 

A környék gazdaságának húzóágazatai a mezőgazdaság, olaj- és repülőgépipar, a kereskedelem, a szórakoztató ipar és a média valamint a turizmus. Talán meglepő módon ez az ország legnagyobb kézműipari központja is. Los Angeles és Long Beach összefüggő kikötői a legjelentősebbek az ország nyugati felén és az egész Csendes-óceánon. Ez a világ legnagyobb szórakoztatóipari központja, beleértve a "korhatáros" műfajokat is. Fontos média-, pénzügyi-, telekommunikációs-, jogi- és turista központ, jelentős az egészségügy és a közlekedés gazdasági szerepe is.

Három nagy Los Angeles-i székhelyű cég szerepel a Fortune 500 listáján, a repülőgépiparból a Northrop Grumman, az Occidental Petroleum az energiaszektorból és a KB Home építőipari óriás.

További jelentős cégek székhelyei találhatók a városban, többek között a 20th Century Fox, Herbalife, Univision, Guess, Paramount Pictures, Sunkist, Fox Sports.

Az agglomerációban még több világcég központja található, akik elsősorban a város magas adói és a kedvezőbb ingatlanárak miatt "menekültek" a környező területekre. Néhány ismert világcég és szervezet, amelynek Los Angeles külvárosaiban van a központja: AMPAS (Filmakadémia), City National Bank, Hilton Hotels, The Walt Disney Company, Warner Brothers, Belkin, Sony Pictures Entertainment (Columbia Pictures), DreamWorks SKG, Mattel, Cunard Lines, Princess Cruises.

Infrastruktúra 

Önkormányzat 

A várost polgármester és a városi tanács kormányozza. A jelenlegi polgármester Antonio Villaraigosa, 15 tanácsi kerület van.

A Los Angelesi Rendőrség (LAPD) felel a város rendjéért. A Los Angeles megyei Sheriff hivatala illetékes a terület közigazgatásilag nem Los Angeleshez tartozó részein és néhány külvárosban is.

A legnagyobb helyi finanszírozású szervezetek az LAPD mellett a közkönyvtárak hálózata, az Egyesített Los Angeles-i Iskolakerület és a közműveket felügyelő és részben szolgáltató Víz és Energia Hivatal.

Sok külvárosi lakos tartja a városi tanácsot tehetetlennek és alkalmatlannak egy ekkora terület kormányzására. 2002-ben a San Fernando-völgy és Hollywood lakosai népszavazást írattak ki a két terület L.A.-ből történő kiválásáról, a kezdeményezést azonban a város lakói végül leszavazták. Az elégedetlenséget főként az okozza, hogy a sűrűbben lakott belső kerületek és a Belváros aránytalanul több költségvetési pénzt kap, mint az említett külső övezetek.

A problémák orvoslására korlátozott jogokkal rendelkező kerületi tanácsokat hoztak létre 1996-tól kezdődően. Ezek területei nem feltétlenül egyeznek meg a hagyományos és külön neveket viselő városrészekkel. Jelenleg 90 ilyen tanács működik, néhány kisebb sikertől eltekintve azonban munkájukat nagyon megnehezíti az állami jog és a bürokrácia.

Közlekedés

Los Angeles éjszaka, előtérben a Hollywood Freeway

A város a hatalmas Dél-Kaliforniai Autópálya hálózat központjában fekszik. Habár a város az óriási forgalmi dugókról és a túlmotorizáltságról hírhedt, az év legtöbb napján az utak nagyjából sikeresen vezetik le az összesen napi 160 millió km-t közlekedő autóáradatot.

A városban a Megyei Közlekedési Hatóság üzemelteti a tömegközlekedést, ami buszokból, metróból és magasvasutakból áll, ezek is több mint egymillió utast szállítanak naponta.

A várost 5 fő és több kisebb közforgalmú repülőtér szolgálja ki, ez rekordnak számít az amerikai nagyvárosok közott. Fő reptere a Los Angelesi nemzetközi repülőtér (LAX), a világ 5., az ország harmadik legforgalmasabb repülőtere, 2003-ban 55 millió utas és kétmillió tonna áru haladt át rajta.

Az egybefüggő Los Angeles – Long Beach-i kikötő a világ legforgalmasabb és területét tekintve harmadik legnagyobb konténer terminálja. A kereskedelmi kikötők mellett számos kisebb-nagyobb sport- és yachtkikötő ad otthont a közel százezernyi kishajónak.

A múltkori bejegyzésemben biztosan érezni lehetett az elkeseredésemet. Mára már összekaptam magam és egy újabb stratégiát dolgoztam ki azért, hogy jobbá tegyem az ittlétemet. Elhatároztam, hogy veszek egy biciklit és azzal fogom bejárni a környéket. Persze hosszabb távokra igénybe veszem majd a "buszos segítséget" is, ha pedig L.A-n kívül akarok majd mozogni bérelek egy kocsit és semmi nem állhat az utamba, hogy világot lássak. Imádok utazgatni és új vidékeket felfedezni. Mióta kint vagyok úgy érzem sokkal nagyobb lett a látóköröm és túl kicsi már nekem a mi kis Magyarországunk. Ugyan még sokat vagyok egyedül, de akkor sem adom fel, vagyok olyan leleményes, hogy egyedül is feltalálom magam, sőt legalább nem kell alkalmazkodnom senkihez. :) Igaz Miamiban nem voltak nehézségek eleinte sem, de az embernek kellenek kihívások az életébe és ez most az. Sokan szídták Miamit is, hogy így nem jó, úgy nem jó... Kérdezték nekem tetszik-e, az én válaszom csak annyi volt, hogy nem tudom hogy fogok egyszer innen hazamenni... Sosem mondtam azt, hogy utálok itt lenni vagy ilyesmi és mégegyszer hansúlyozom nem is emiatt jöttem el, mert bajom lett volna vele. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bárhol is legyél a Világban CSAK rajtad múlik mit tudsz belőle kihozni. Rájöttem, ha elkezd az ember nyavajogni, akkor értékes perceket veszít el az életéből közben pedig ott áll elötte ezernyi lehetőség, hogy jól érezze magát. Mi ütött belém? Itt vagyok Los Angelesbe és nem örülök neki???? Hülye vagyok én? :D Egyszerű a képlet, nem szabad leülni a szobába itatni az egereket, igenis menni kell! Meg lehet találni a módját mindennek csak akarni kell. Azt hiszem izgalmas hónapok elé nézek... :)))

Előző hétvégén az orosz szobatársam elhívott az itteni barátaival várost nézni. Először elmentünk Venice Beachre, ami tele volt mexikóiakkal és fiatalokkal. Igazából nem volt valami szép a part ezért tovább is álltunk. Következő állomásunk Santa Monica volt, ahol pár hete már jártam a magyar srácokkal. Még mindig olyan szép amilyen volt. Négy hét alatt nem sokat változott. :) Bettusomtól a napokban kaptam egy nagyon kedves ajándékot, ami egy videó volt a youtubeon. Ez a videó Táton a Palm Beachen játszódik, ahol a barátja lejátszik nekem egy számot a Diszkópatkányok című filmből. Ez a szám sokat jelent nekünk. :)) Mivel sosem láttam még ezt a filmet, most vettem a "fáradtságot" és leültem megnézni itt L.A-ben és arra lettem figyelmes, hogy a strand jelenet ott játszódik ahol előtte való nap jártam. Tök jó érzés volt, hogy igen én tegnap épp arra jártam. :P :D

A következő állomásunk a Los Angelesi Egyetem volt, aminek a kertjében csináltunk jópár képet magunkról, annyira csodálatos és művészi volt az egész környezet. Teljesen olyan volt az egyetem, mint a filmekben. Most nagy erővel dolgozom rajta, hogy valahogy eljussak egy olyan tipikus amerikai diák buliba amiket csak a filmekben láthatunk. Hazefelé pedig Beverly Hills-en keresztül mentünk, ahol még mindig olyan csodálatos puccos házak vannak, mint pár hete. A napot pedig egy kóreai étteremben zártuk, ahol valami Isteni ételt szolgáltak fel. Most először voltam kóreai étteremben, de abban is biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó. :)

Hogy miért ezt a címet kapta ez a bejegyzés? Végre kezdem felfogni, hogy L.A-ben vagyok és itt is kezdenem kell magammal valamit. Volt egy szám amit nemrégiben Miami feeling néven kommentáltam, nos L.A-nek is megvan ugyan ez a száma csak I'm in Miami Bitch helyett I'm in L.A. trick-re változott a szöveg. Tény, hogy a Miamis sokkal jobb, de hagyjuk meg nekik is ezt az örömöt! :P ÉLJEN MIAMI!!! :D

Az előző hetem is elég csendesre sikeredett, igazából nem olyan ez a hely amilyenre számítottam. Minden nagyon messze van és nagyon rosszul van kiépítve a tömegközlekedés Los Angelesben. Bárkivel beszéltem a suliból, mindenki azt mondta, hogy ha jól akarom magam itt érezni mindenképp szükségem lenne egy autóra. Az orosz szobatársam szegény már annyira megposhadt itt autó nélkül 9 hónap alatt, hogy már menekülne haza, pedig Los Angelesben aztán van látnivaló bőven, csak valahogy el kell oda jutni. Van hogy 1 óránként járnak a buszok, de fél óra a minimum várakozási idő, és persze nem minden busz megy közvetlen arra, amerre szeretnénk... szóval átszállás ilyenek, mindent összevetve körülbelül 3-4 óra alatt be is lehet jutni mondjuk Hollywoodba, ami kocsival 40 perc lenne. Egy gondom van csak, hogy Californiába külön le kell tennem egy vizsgát, hogy vezethessek. Ezzel csak az a gond, hogy már megint pénzbe kerül és nem tudom hol van, de majd hamarosan tájékozódok róla. Hiába van meg a nemzetközi vezetői engedélyem, ez ide édes kevés, de általában minden államnak vannak külön ilyen szabályai. Mi múltkor persze enélkül vezettünk a Tomiékkal, de nem állítottak meg, ugyanis ha nem követsz el szabálytalanságot, itt nem állíthat meg a rendőr csak úgy rutin ellenőrzés céljából. Persze mindezek Floridára is vonatkoznak, csak ott nem volt szükségem autóra, mert ha mentünk is valahova, akkor vagy a Tomi autójával közlekedtünk vagy anyuékkal csaviztunk és nem kellett vezetnem. Viszont egyik előny az autóbérlésben, hogy be tudom adni a rendőrnek, hogy csak látogató vagyok és nem tudtam ezekről a dolgokról. Mosom kezeimet. :) Valószínűleg ez lesz, csak nem csuknak le egy ilyen törékeny leányzót, mint én. :D Csak nem.... :P

Másrészt az időjárás, az óceán, a part, a ... semmi nem hasonlít Miami Beachre. :(( Az idő egész évben állítólag nagyjából egyforma, nincs különösebb ingadozás a higanymérőkben,  talán július augusztus egy kicsit melegebb, mint általában. Napközben annyira van csak meleg, hogy még pont nem fázok rövidnadrágban és pólóban, estére viszont azért szükség van egy pulóverre. Nincsen szórakozásra lehetőség, amiért végülis eljöttem Miamiból... Ennek jó hírnek kéne lennie, de mégsem tudok neki annyira örülni. :D Lételemem lett a partyzás, az hogy emberek között legyek. Imádom a nyűzsgést és ha történik valami körülöttem. Nem szeretem a nyugdíjas tempót, itt pedig nagyon kezdek elnyugdíjaosdni. felvettem a háziasszony szerepet. Mivel önellátó az apartmanunk, így magamra kell főznöm, mosnom, takarítanom. Ami persze nem baj, mert imádom a saját főztömet, de tényleg teljesen más itt az élet, mint Miamiban volt. Életem legjobb szakasza volt az az idő, amit ott tölthettem. Az tuti, hogy sosem felejtem el. Meg kellene tanulnom spanyolul, hogy el tudjak helyezkedni ott egy logisztikai központban. :)) Most abszolút Redondo Beachről beszélek persze, mert ha az ember kicsit bemegy a városba nagyon durva szorakozó helyekre el tud jutni, csak autó kell hozzá, mert a taxi egy vagyonba kerülne. Ott van például Beverly Hillsben Justin Timberlake szórakozóhelye, ahol egy csomó sztár megfordul esténként. Minden szórakozóhely éjjel 2-ig van csak nyitva, amitől ki vagyok akadva, MIÉRT??? Állítólag más államokban is ez van, kivéve Miamiban. Miamiban reggel, délben, este és éjjel is van buli. Amit a legjobban bánok, hogy nem mentem el az Ultra Music Festival-ra, ami március 27-28-án volt Miami Downtownban. Ez egy világzenei music konferencia, ahol a világ legnagyobb DJ-i játszanak. Na eeez már egy színvonalas rendezvény, az otthoni Balaton Soundot felejtsétek el! :DD Az egy porszem ehhez képest. Minden évben csak egyszer rendezik meg itt Miamiban, ééééés basszus nem mentem el... Felmerül a kérdés miért nem? Pont akkor voltak itt anyumék, na meg mindenki bemondta az unalmast akikkel jól is éreztem volna magam a partyn. Nos csupán csak ennyi, de ha tehetem valamikor visszamegyek emiatt (is) Miamiba, szerintem mondjuk Antinak nem kéne 2x mondani... :D Igaz Anti??? :P Nagyon fogod bírni jövőre Miamit, csak akkor már én fogom várni a beszámolóidat. :( Nézd csak meg ezt a kis videót, mi vár majd rád. ;)

 EF School Miami bemutatása

Bevallom nektek őszintén iszonyatosan ki vagyok, amiatt hogy eljöttem Miamiból. Rengeteg barátom volt, sosem unatkoztam egy percet sem. Mindig tudtunk mit csinálni, mindenki egy helyen volt, csak egy telefon és már nem poshadtunk a szobában. Szinte mindenkit ismertem, mindenkivel beszélgettem, bárkivel tudtam programokat szervezni. Hogy mi a helyzet itt Los Angelesben? Teljesen más a suli, az élet, a város, minden. Iszonyat messze van minden Redondo Beachtől, egyszerűen nincs idő a suli mellett nekiindulni a nagyvilágnak, mert mire eljutnék valahova már jöhetek vissza, mert 10-ig járnak csak a buszok. Biciklivel veszélyes lenne... Szóval iszonyatosan meg vagyok kötve. Igaz itt is van beach, de szinte soha nem süt a nap, hogy napozni lehene. A barátokról annyit, hogy itt nincs az a családias légkör, hogy akarva akaratlanul is megismerkedsz másokkal a Lobbyban. Mindenki vagy családnál lakik vagy a Biltmore apartmanokban és sietnek haza. Az osztályból van lehetőség megismerkedni emberekkel, de áhh... Kivagyok. Ilyenkor már rég tele voltam barátokkal Miamiban. Erősen gondolkozok rajta, hogy vissza kéne mennem, de nem akarok senkit behülyíteni... ááá, nem tudom mi legyen. Halálra unom magam, napközbe suli délután meg poshadok a szobámban, így meg aztán végképp nem fejlődik az angolom, otthon is tudnék a szobámban ülni és olvasni a könyveket... Május 31-én úgyis hazamegy az összes magyar Miamiból szóval meggondolandó a helyzet. Mindezzel csak annyi a baj, hogy akkor fölösleges volt minden??? :S Nem akarok hülyét csinálni senkiből, de nem tudom mi legyen komolyan. Ez a helyzet sem jó, hiába próbálom magamnak bemagyarázni, hogy jó lesz majd idővel... Nem nem lesz jobb. Ezek a tények vannak... :S Folyamatosan a képeket nézem Miamiról, eszembe jutnak az emlékek, hogy mennyire sok embert megismertem, milyen sokan várnak majd az otthonukba, ha mindannyian hazaértünk, milyen jó volt együtt, mint egy igazi kis család. Sosem voltam magányos, persze az elején azt éreztem jó lenne valakivel együtt lenni, de ahogy beilleszkedtem ez az érzés el is múlt. Élveztem az életet amennyire csak tudtam. Angolul is megtanultam, igaz beszélhetnék jobban is, de csak nemrég kezdtem angolul tanulni, ahhoz képest pedig elég jól értem, barátilag a beszéd is megy. Tudom más összetenné a kezét, hogy itt élhessen Los Angelesben, én is így vagyok ezzel, de hogy itt is olyan jól érezzem magam, mint Miamiban ahhoz rengeteg pénz kéne, szóval marad az unalom, és az egyedüllét. Megint rámjöttek olyan érzések, mint otthon, hogy ne unatkozzak szükségem van valakire, pedig normál esetben hátam közepére nem kívánnék most egy kapcsolatot. Mielőtt eljöttem otthonról szinte sosem voltam egyedül és nem tudtam milyen jó is egyedül lenni, persze ha megtalálom azt az embert akivel igazán jól érzem magam biztos vagyok benne, hogy nem fogok ellenkezni egy komolyabb kapcsolat ellen. Hmm... Hogy van e most olyan ember az életemben aki egy kicsit is érdekel? Nem titok, hogy van, de ennek majd csak akkor lehet folytatása, ha hazamentem, addig pedig félre minden problémával. :))

Sokszor az a baj nem ülök le leírni mik történnek velem és utána meg sokmindent elfelejtek és már nincs is kedvem olyan részletesen megírni a dolgokat. Közvetlen a történtek után szeretek írni, mert akkor még bennem van az élmény adta örömök teljessége és sokkal szaftosabban vissza tudom adni a storykat. Mint már említettem mostanában sokat nézegettem Miamiról a videókat és a fényképeket és eszembe jutottak dolgok amiket elfelejtettem megírni. Például az utolsó heteimben Zsuzsival elmentünk egy akkor nyitó elég exclusive helyre, aminek már nem emlékszem a nevére, de egy étel körülbelül 100 dollárnál kezdődik. Ne kapjatok szív infarktust, én tök ingyen ettünk. Ez a különbség Miamiban és az összes többi helyen, hogy itt nem kell milliárdosnak lenned, és nem is kell semmiféle szexuális szolgáltatást nyújtanod ahhoz hogy úgy élhess, mint a királyok. Elég barátságosnak, kedvesnek és csinosnak lenned és elég befolyásos kapcsolatokat építhetsz ki. Nagyjából akik Miamiban élnek mind unatkozó dollár milliomosok és csak baszélgetni akarnak néha egy jót és elmenni bulizni, úgy hogy egy jó társaságban tölthessék az estét. Az új étterem tulajdonost a suli előtt ismertük meg, aki a visája miatt van a suliba bejelentve, hogy kint lehessen Miamiban. Szóval ő invitált minket a nyitó "ünnepségre", ahol végigkóstoltunk 2 menüt is. Az összes fogyasztásunk kb 500 dollár lett volna, de mivel barátok voltunk egy centet sem kellett fizetnünk. Ez a nyitó ünnepség egyenlőre csak a barátoknak szólt, az igazi nyitás a napokban lesz, aholé Paris Hilton vágja majd át a szalagot. Ez az étterem a Collins Avenuen nyílik majd meg, ahol felül egy igényes szórakozó hely is lesz. Örülök, hogy ilyen élményekben is részem lehetett. Ha eszembe jut még valami, akkor majd idővel megírom azt is.

Néhány jelenet az ételkostolóról

Hétfőn újra költöznöm kellett, mert nagyon nem tetszett a család, ahol voltam. Az étel borzalmas volt, a család hitvallásából kifolyólag az életstílusomon is kénytelen voltam változtatni. Egyetlen megoldást találtam a problémára, a költözést. Egy hetet töltöttem összesen a családnál, ami alatt volt időm megtudakolni hova érdemes mennem. Végül a Biltmore Residence mellett döntöttem, ahol együtt élhetek a többi EF-es diákkal, azzal a reménnyel, hogy nagyobb életben lesz részem. Körülbelül 5 perces sétára lakom most a sulitól. Egy kisebb lakásban élek 4 lakótársammal együtt. Sajnos a 4-ből 3 francia, tehát a nap nagyrészében franciául kuruttyolnak a 4. pedig orosz, aki itt van már szeptember óta és állítása szerint itt lett depressziós, de szerintem az orosz nők alapból azok egytől egyig. Esténként kicsit félek tőle, mert kb úgy néz ki, mint Drakula barátnője. :D Úgy is közlekedik, néha úgy érzem, mintha nem is sétálna csak lebegne a levegőben, a bőre hó fehér, a haja fekete, és a mosoly halvány jelét sem látod az arcán, mintha meg akarna ölni a szemével, de közben meg nagyon kedves lány. Az első napomon teletömött az egészségesebbnél egészségesebb kajáival. Kérdezte, hogy mióta az államokban élek szedtem e fel kilót, mondom igen és, hogy mennyit és teljesen ki volt fordulva magából. Kaptam is egy alapos fejmosást, mit érdemes enni és mit nem. Figyeljem mi van ráírva a csomagolásokra stb. Hozzáteszem minden orosz nőnek nagyon fontos, hogy minden nap úgy nézzen ki akárcsak egy modell. Minden reggel hajat mos, nézi magát a tükörben és azt hajtogatja le kéne mégjobban fogynom, amit nem nagyon értek, mert ígyis hajszál vékony. A lakásról annyit, hogy körülbelül 60 négyzetméteres, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba, konyha, étkező és egy nappali található benne. Kényelmes elrendezése van, a konyha is elég tágas, hogy főzni tudjak. Kedden végre főzhettem magamra valami jó kis magyarosat, paprikás csirkét csináltam szarvacska tésztával, hmmm... Isteni lett. Olyan rég ettem már magyaros ételt, hogy úgy éreztem a Paradicsomban vagyok. Most örülök igazán annak, hogy tudok főzni. Minden lánynak ajánlom, hogy tanuljon meg addig még fiatal, mert egyrészt nagyon hasznos tud lenni, másrészt pedig épp eszű pasinak nem fog a büdös életbe olyan nő kelleni, aki nem tud főzni. :D
Búcsúzóul néhány kép a Biltmore szállóról