Tudom nem is említettem mi lett a Miamis ügyből, de sajnos nem mehettem vissza, amit annyira nem is bánok, mert már Miami sem a régi azok nélkül az emberek nélkül, akik ott voltak végig velem. Egy kis világban éltünk, amit magunk építettünk fel. Azt az időszakot már soha nem lehet visszahozni, de az biztos, hogy még találkozni fogok ezekkel az emberekkel. Május 31-én és június 6-án a nagy többség elhagyta az iskolát. Volt sírás-rívás, még az óta is Miamit emlegetik Facebookon. Valószínűleg még nagyon sokáig fogok ilyeneket olvasni, hogy hiányzik Miami, hiányozik ez, hiányzik az, és nagyon jól tudom mit éreznek, mert bennem is ugyan ez az érzés van mióta eljöttem. Kaptam hideget-meleget, de valahogy azt a 4 hónapot soha nem fogom tudni elfelejteni. Bármi is volt biztosan állíthatom, hogy életem legszebb időszaka volt. Nem bántam meg, hogy eljöttem abból a szempontból, hogy világot láttam és most egy olyan lehetőségem nyílt, hogy a hátralévő időmet egy igazi Paradicsomban tölthetem. Los Angelesben valahogy sehogy nem éreztem jól magam, pedig mindenhol nagyon jól feltalálom magam, de ott valahogy sehogy nem ment. Los Angelest nagyon jól ismerjük a TV-ből, de valójában mit is tudunk róla? Tudjuk, hogy van Beverly Hills, Hollywood, sztárok meg minden, de például tudtátok, hogy 88 városból áll? Redondo Beach csak egy kis porszem a városból. A buszhálózatokat direkt úgy alakították ki, hogy a szegényebb emberek még véletlenül se jöjjenek ki a koszos belvárosból a gazdagabb tengerparti környékekre. Az biztos, hogy óriási város és vannak látványosságai, de valahogy nem az én világom, én nem találtam meg magam benne. Ez vezetett rá arra, hogy újra lépnem kell. Gondolkoztam rajta, hogy visszamegyek a biztosba, amit már ismerek, de sajnos a koleszban nem volt már hely a nyárra, csak hotelbe tudtam volna elmenni, amire még rá kellett volna fizetni. Így jött az ötlet, hogy akkor próbáljuk meg Honolulut. Ez egy teljesen új iskolája az EF-nek, amit idén 2009 januárjában nyitottak meg. Úgy voltam vele, hogy miért ne? Új hely, új emberek, új tapasztalatok. Abban biztos voltam, hogy Hawaiion nincsenek óriási városok, az idő is csodálatos és még tengerpart is van, nem mellékesen még gyönyörű is. Los Angelesben hiába volt ott a Csendes óceán, örültem, ha nem fagyok meg napozás közben, persze ha nagy szerencsémre heti 2x kisütött a nap. A vízbe esélytelen volt bemenni, mert jég hideg volt és valahogy nem is nagyon csábított, mert csúnya szürke volt.
Mielőtt elmentem volna Vegasba előtte egy héttel jeleztem mit szeretnék, felhívtam a Honolului iskolát is van-e helyük, mert nem bírtam várni az otthoni iroda válaszára. Szerencsére pozitív választ kaptam és nem maradt más hátra, mint intézni az iskolaváltással kapcsolatos dolgokat. Egyből meg is vettem a repjegyet Honoluluba. Már szó szerint menekültem L.A-ből. Tudom-tudom, ezt nem lehet otthonról megérteni… de ez van.
Vegas után meglátogatott Miamiból egy spanyol barátnőm, Lucia. Béreltünk egy napra egy autót és elmentünk pár helyre nézelődni. Mivel Malibu Beachre még annó nem jutott idő a magyar srácokkal ezért elmentünk arrafelé is. Jó érzés volt egy kis Miamit visszakapni az életembe. Az ottani emberek nagyon kedvesek számomra. Sokat beszélgettünk az ottani dolgokról. Lucia még ott volt egy hónapot miután én eljöttem L.A-be és mesélt pár dolgot mik történtek a távollétemben. Mondta, hogy ő is egy űrt érez a szívében mióta eljött. Nehéz dolgok ezek. Tényleg olyan, mintha álomvilágban élnénk. Mikor hazamegyek nekem is fel kell ébrednem, szerintem nagyon sokáig kileszek utána.
Visszatérve a költözésemhez, mikor pakoltam össze, feltűnt, hogy nincs a helyén három nagyon fontos papírom a sulihoz és a kint létemhez. Elkezdtem mindenkit hívogatni nincs-e ott. Felhívtam a host familymet is, de ők nem találtak semmit, átkutattam mindent a koli szobámban, de semmi. Emlékeztem, hogy még az első héten elkérték a papírjaimat a beiratkozáshoz pénteken, mielőtt mentünk volna a Six Flagsba és szükségem volt az útlevelemre, tehát azt vissza is kértem, de 100 dollár depositot kellett befizetnem, amit csak hétfőre tudtam bevinni, így visszatartották a többi papíromat. Mivel nem annak az embernek kellett fizetnem a depositot akinek a papírokat adtam, így ki is ment a fejemből az egész, egészen a költözésem előtti napjáig. Péntek este egy úrral mentünk be a suliba és kerestük a papírjaimat, de semmi. Így Hawaiira papírok nélkül jöttem el. A belföldi járatokhoz szerencsére nincs szükség azokra a papírokra, de hazamenni már parás lesz. Le kellene adnom azt a kis papírt is, amit akkor kaptam mikor beérkeztem az országba. A vízumom csak az I-20-as nyomtatvánnyal együtt érvényes… Szóval érdekes a helyzet. A biztosítási papírom sehol… Ha valami történik velem, akkor az nagy szívás. Most várok valami épkézláb ötletet az otthoni irodából. Remélem nem olyan nagy a baj, mint azt képzelem. Holnap reggel megyek beiratkozni az új suliba és kb a 6 szükséges dologból 3 nincs meg. Érdekes lesz. Viszont itt vagyok Hawaiion. Ez a jó hír, ugyanis azt hittem még Los Angeleből se fogok tudni kijutni ezek nélkül a papírok nélkül, na akkor dobtam volna fel a bakancsom.
Hawaiira 8:45-kor indult a gépem. 5:15 perc volt Los Angeles – Honolulu. Az időeltolódás Budapest – Miami 6 óra, Miami – Los Angeles 3 óra, Los Angeles – Honolulu 3 óra és Budapest – Honolulu 12 óra. Na ez a kemény. Szép lassan átállítottam magam az időeltolódásra. Azért 12 órát egyből bírni, uhh durva lett volna. Mikor megérkeztem nem volt meg az iskola címe, mert az imádott Los Angelesemben nem jutottam internet közelébe. Ha nincs internet, akkor kb megszívtad ilyen távol az otthonodtól. Szóval megérkeztem Hawaiira és elkezdtem gondolkodni, hogy akkor most merre hány méter. Egy nyanyától próbáltam segítséget kérni a reptéren. Nem szoktam nyanyázni, de ez a nő az volt. Körülbelül fél órát vártam rá, hogy foglalkozzon velem. Mivel nem volt egyszerű az ügyem, így mindig félre rakott, ha valaki jött információt kérni. Mivel új az iskola, így nincs benne a telefonkönyvekben, internet nuku a reptereken, a nőnek sem volt, ha lett volna, akkor megnéztem volna az e-mailjeimet vagy a google kidobja az iskola címét. Fogtam magam és otthagytam a nőt. Felhívtam Luciát, hátha net közelben van. Belépett az e-mailembe és elküldte sms-ben a címet, amit a sulitól kaptam. Igaz nem is oda kellett volna mennem, mert az az iskola része a dolognak és ugye hétvégén kutya nem dolgozik ilyenkor, de szerencsére a kolesz szemben volt a sulival, és a biztonsági őr segítségével elfoglaltam a szálláshelyemet. Egy kellemes kis tágas szobát kaptam két ággyal, konyhával és fürdőszobával. Túl sok időt szerintem úgysem leszek itt, szóval ami van az teljesen megfelel arra amire kell. Nem egy luxus szálloda, de Istenem… Hawaii-on vagyok!!! :D
Az iskola Waikiki Beachen található két utcára a csodálatos óceán parttól. Éjjel nappal nagy a nyüzsgés az utcákon. Abszolút biztonságos környék, tele turistákkal. Nagyrészt fiatalokat látni mindenhol, főként mert nem messze található a Honolulu-i egyetem. Mindenütt vásárlási lehetőségek, gyönyörű növények, meseszép óceán part, kellemes megjelenésű szörfös fiúcskák… Azt hiszem megérkeztem a Mennyországba. Eltökélt szándékom, hogy megtanulok szörfözni. Remélem ez sikerülni is fog, majd körbenézek mik a lehetőségek, persze egy nagyon profi tanárra is szükségem lesz. Akárki nem taníthat, mert állítólag, ha az elején „rosszul tanítják” a technikát, akkor annak szörnyű következményei is lehetnek, ezt pedig senki nem akarja. :D
Hétfőn az első napon reggel fél 8-ra mentem beiratkozni. Most a szünet miatt eléggé pangott az iskola, de jövő héten állítólag sok új diák fog megérkezni a nyárra. Heten voltunk, mint a gonoszok a tájékoztatón, csak lányok. Nagyon szimpatikus volt a fogadtatás, egyből virágfüzérrel fogadtak bennünket, elmondtak minden fontosabb dolgot a suliról, a környékről, mit hol találunk, bemutatták a Hawaii szigeteket. Körülbelül 135 szigetből áll a szigetvilág, amiből csak nyolcat látogathatnak a turisták. Remélem sikerül eljutnom majd pár szigetet bejárni. Egyből ajánlották a delfin simogatós, cápaetetős programot, aminek az első fele nagyon szimpatikusnak tűnik, de nem értem azt a cápaetetést a végén. Vajon aki kevésbé szimpatikusan simogatta a delfineket, azt átrakják a cápákhoz? Rejtély… :D
Tele van lehetőségekkel ez a szigetvilág. A tájékoztató után egy rövid városnéző sétára vittek minket, ahol megmutatták mit hol találunk. Nem messze tőlünk található egy csodálatos vulkán, aminek be lehet menni a belsejébe. Állítólag nagyon szép. Errefelé forgatták a Lost című sorozat dzsungel jeleneteit. Mikor visszaértünk az iskolába, megkaptuk az új órarendünket. Jövő héten már az 5-ös szinten folytatom pályafutásomat. Mikor a Miamiból ismert barátaimnak meséltem a storyt ez volt a reakciójuk: „Ohh, menj már! A végén még tanár lesz belőled!?” :D A választható plusz óráimban pedig a Hawaii-i kultúrával fogok jobban megismerkedni. Úgy gondoltam, ha már ide vezérelt a sorsom, akkor már tudni akarok minél több mindent erről a csodálatos világról.
A túra alatt jobban megismerkedtem egy olasz lánnyal, akivel aztán együtt mentünk le a partra napozni. Ericának hívják, Veronából származik és korban is sokkal inkább hozzám illik, mint a fiatalabb iskolatársaink. Hamarosan a 26. életévét tölti be. Napozás után elmentünk a közeli bevásárló központba, abban a reményben, hogy hátha találunk elfogadható áron valami ruhát. Nagyjából mindenhol egységes áron vannak a ruhák. Körülbelül Miamiban is ugyan ezek az árak voltak. Muszáj volt vennem valami kisgatyát, mert egyik nadrág sem jött már rám Los Angelesben, csak a nyúlósabb anyagok. :P Vicces, de ez van.
Másnap Ericának órája volt délelőtt, de délután együtt mentünk le a partra, majd este nézelődtünk mik a lehetőségek Waikiki Beachen. Elmentünk egy salsa órára, ami a szemben lévő discoban volt. Utólag rájöttünk, hogy itt Amerikában a személyes társkeresést ilyen állneveken folytatják le. Tele volt a hely öreg, vagy leselejtezett pasikkal, akik tényleg nem kellenének, akár hol látnám meg őket. :D Egy órán keresztül tanítgattak alaplépéseket. Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy megpróbáltam profi táncos lenni. El kell, hogy fogadjam, bot lábaim vannak. :D
Ma korán reggel felkeltünk és elmentünk a Bishop Múzeumba, ahol a Polinéziai kúltúrával ismerkedhettünk meg jobban. Számomra nagyon érdekes volt a törzsek által készített csodálatos harcdíszek és ruházatok. Ilyeneket legfeljebb TV-ben láthattam eddig. A Fuji szigetektől kezdve a Húsvéti-szigetekig minden szigetről találtunk valamit. Arra is rá kellett jöjjünk, hogy pontosan a világ másik végében vagyunk. Innen már tökmindegy merre indulunk haza, akár Ázsián keresztül is mehetnénk, máskérdés, hogy útközben az arabok lelőnék a gépet, de lényeg, hogy megtehetnénk. Innen akár Sydneybe is átruccanhatnék, ugyanis nem sokkal van messzebb, mint ide Los Angeles. 7-8 órás repülőút, mi az már nekem. :D Na jó az majd egy másik kaland lesz. ;)
Hazafelé találtunk egy kis utazási irodát, aminek kiválasztottunk pár programot a kínálataiból. Holnap elmegyünk egy polinéz estre, ahol egy igazi törzs ünnepségen vehetünk részt egy vacsora keretében. Ez a hely a sziget egy másik felében fekszik. Délután 4-kor indulunk, és este 10-re jövünk majd haza. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz ez az este. Hétvégén pedig szintén egy kulturális programon veszünk majd részt. Ez egy egész napos program lesz, szintén a sziget egy másik pontjában. Egy parkot képzeljetek el, ahol különböző szigetek kultúrájával ismertetnek meg bennünket, mint Disney Landbe. :) Izgatottan várom ezeket a programokat. Ericának sajnos csak 3 hete van Hawaii-on szóval igyekszünk hasznosan eltölteni a szabadidőnket.
Waikiki Beach
