Mikor Los Angelesbe jártunk pár hete a srácokkal nagyon megtetszett az itteni környék. Mint ahogy azt már írtam, másabb a légkör, mint Miamiban. Nem mondom, hogy jobb azt sem, hogy rosszabb. Lényegesen különböznek egymástól. Miamiban minden egy helyen volt. Partyk, beach, vásárlási lehetőségek, éttermek, stb stb... Los Angelesben minden nagyon messze van. Ha valaki igazán ki szeretné használni az itteni lehetőségeket, az kénytelen autót venni vagy bérelni. Sajnos a tömegközlekedés elég gyengén van kiépítve. De ne szaladjunk ennyire előre... kezdjük az elejéről:
Miért is cseréltem?
Nos... Át kellett gondolnom magamban a az eddig eltöltött időt. Vajon mennyire volt hasznos a tanulás szempontjából, mit kaptam ezalatt a 4 hónap alatt Miamiban? Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem és arra a döntésre jutottam, hogy akármennyire is szuperul érzem magam Miamiban változtatnom kell, mert azért jöttem, hogy megtanuljak angolul. Nem csak kapisgálni akarom a nyelvet, hanem mélyen elmerülni benne. Érteni akarom és folyékonyan beszélni mire hazamegyek. Hogy ez lehetséges lett volna e Miamiban? Őszintén? Sajnos nem... Hogy miért? A válasz egyszerű... Az ott élő emberek nagyrészt spanyol ajkúak, az üdülő övezetből fakadóan nagyon kevés lehetőségem nyílt amerikai embereket megismerni. Nehéz barátságokat kialakítani, mert nagyon nagy az átmenő forgalom. Nagyrészt nyaralni vagy bulizni mennek oda az emberek. A suliban sajnos az emberek hozzáállása a nyelvtanuláshoz nagyon gyenge volt. Nehéz nemet mondani a sok csábító programajánlatoknak... Úgy érzem megkaptam mindent amit Miami adhatott, nagyon jól éreztem magam és ha tehetem még visszamegyek.
Lássuk csak mit cseréltem el a bizonytalannal: Nos... Az óceán partján éltem egy dupla ágyas szobában, ami az óceánra látott. Az ott töltött 4 hónapból körülbelül 1 teljes hónapig egyedül voltam. Minden egy helyen volt, a tantermek a kollégiumi szobák, a cafeteria... Az ember szó szerint csak kicsapta a szeméből a csipát és már ment is órára. Óra után irány a gyönyörű fehérhomokos part nem mellékesen megjegyezném mellé a türquisz kék óceánt is. Körülbelül 5-10 perces sétára voltak South Beach legnevesebb utcái, az Ocean Drive és a Lincoln Road. A legexluzivabb helyeken bulizhattam... Bérletem volt a David Barton Gymbe... Szóval ki az a hülye aki ezt elcserélné? Hát én... És megtettem, mert az eszemre hallgattam és nem a szívemre. Hogy mi volt ezekkel a probléma? Semmi, az ég világon semmi, ha úgy fejlődött volna az angolom, ahogy arra számítottam.
Hogy mit kaptam a cseréért? Egy muszlim vallású konzervatív családot, akik már az érkezésemkor megjegyezték, hogy az öltözködésem nem felel meg az ő normáinak. Konkrétan nem hordhatom szinte az egész ruhatáramat. Viszont nagyon kis figyelmes volt a házi néni, mert felajánlott egy térd alattig érő Hawaii mintás nadrágot, ami teljes egészében műszálas volt, hogy ha tehetem hordjam inkább azt, de majd ha hazamegyek azért adjam neki vissza, mert az egy nyaralásból szerzett kis szuvenyír volt. :D Az iskola olyan 30-40 percre van tőlük. Körülbelül 15-20 percet kell sétálnom a buszmegállóig, majd lehet várnom kell még 20 vagy 30 percet a buszra, viszont a busz a sulinál van 5-10 perc alatt. A buszjegy $1.25 míg Miamiban $2 volt. Igaz nem volt rá szükség. :P Hogy mit eszem? Minden nap főz valamit a háziasszony, de csupa csupa muszlim ételeket... Húst még nem nagyon észleltem az ételekben. Hogy ehető-e? Abszolút, ha épp éhen akarok halni. :) Milyen a szobám? Nos... Egy embernek is kicsi nemhogy kettőnek. Egyenlőre nem nagyon pakoltam ki, mert erősen gondolkozom rajta, hogy elköltözöm innen. Bármilyen kedvesek is velem, ez nem én vagyok és nem szeretnék hozzájuk alkalmozkodni, elvégre nem Afganisztánba jöttem mártírnak. :D Hány tagú a család? Szám szerint hatan alkotják a kis pereputtyot. Papa, mama és a gyerekek. Van egy 14 és egy 25 körüli fiúk és egy 18 és egy 22 éves lányuk. Van egy szobatársam is, aki a 7-es levelben van, de sajnos abszolút nem az én világom. 18 vagy 19 éves, de ő is elég kis szolid leányzó, szóval nem hiszem, hogy nagy barátnék lennénk majd a közeljövőben. Mennyire beszél a család angolul? háhhhááá :D Szerintem a mamánál jobban beszélem a nyelvet. A gyerekek már Amerikában születtek, tehát nekik azért jobban megy. Viszont egyik sem a világom szóval szerintem ez a barátság is hanyagolható tényező lesz a közeljövőben.
Még mielőtt bárki is keresztet vetne rám beszélnék egy kicsit az új iskolámról is. Az első napomon egyedül kellett eltalálnom a sulihoz, ugyanis a szobatársamnak délután volt ma órája. Örömmel jelentem, hogy elsőre sikerült odatalálnom. Igaz először majdnem a másik irányba indultam el a busszal, de egy Isteni sugallat átvezérelt az út másik oldalára. A busz közvetlenül az épület előtt áll meg. Teljesen úgy néz ki, mint a képeken. Abszolút barátságos iskola formája van. Mikor megérkeztem kértem egy kis útbaigazítást, majd az irodában kötöttem ki, ahol egyből be is osztottak az új osztályomba. Kíváncsiak vagytok hányas levelben vagyok? Mielőtt eljöttem Miamiból egy hónapig a 3-as levelben voltam. Tudni kell, hogy egy level körülbelül 3 hónapig tart. Három tankönyvet fejezünk be a kurzus végére. Remélem nem mondok újdonságot, ha azt mondom hogy az 1-esben kezdtem pályafutásomat és most pedig a 4-esben vagyok. Nem kell nagy matekosnak lenni ahhoz, hogy valaki megállapítsa, hogy 4 hónap alatt 10 hónapnak megfelelő időt léptem előre. Mindezt hogyan? Hozzávalók: leleményesség, tanulás és sok sok szerencse. :D Isten kíséri utamat a kis kalandos életemben. Mindenképp azt szeretné, hogy megtanuljak angolul. Választhattam, hogy milyen kiegészítő órákra szeretnék járni a normál tanórák mellett. Legfőképpen az amerikai szleng duma érdekelt engem, ezért gondolkodás nélkül azt választottam. Ma már volt is olyan órám és mit mondjak, nekem nagyon tetszett. Jóbarátokat néztünk az órán, majd megbeszéltük az ott elhangzott szlengeket, hogy mit mikor használnak és mit jelent. A normál órámon egy nagyon kedves török nő tanít minket, akiben kicsit megingott a bizalmam mikor először megláttam ugyanis szegényke kezdi elhagyni a hajszálait, de ugye senkit ne ítéljünk el a külsejéért... Alapjában véve úgy vettem észre a diákok készültek az órákra. Különböző természeti katasztrófákról tartottak kiselőadást. Úgy éreztem ebben az osztályban jobban rá vagyok kényszerülve a beszédre és sokkal nagyobb volt az önbizalmam is, mint Miamiban. Tudtam azt, hogy senki nem ismer, hol kezdtem stb... Mindenki arra kíváncsi most milyen vagyok. Úgy éreztem végre ki tudom magam fejezni, nem korlátoznak a gátlásaim, jobban pörgött az agyam és végre egy olyan osztályban vagyok akik húznak magukkal. Úgy érzem sokat tanulok majd a hátralévő időmben. Mi számomra a legnagyobb előny? Nincsenek magyarok, csak én. Persze iszonyatosan hiányoznak Miamiból a barátaim, de valljuk be egyikünk sem azért jött, hogy magyarul beszéljen.Az osztálytermek jóval nagyobbak, mint Miamiban és sokkal kényelmesebbek is. Az emberek is másképp állnak a tanuláshoz. Miamiban ha a tanár megkérdezte kész van e a leckétek, kb kiröhögték miről beszél. Este Mansionben volt az illető és most inkább ne is zaklassák, örüljenek, hogy befáradt az órára. Itt pedig tök természetes volt, hogy készen van mindenkinek.
Nos mit nem mondtam még el? Jah igen... Jelenleg 9 órás időeltolódásban élem mindennapjaimat. Nehéz lesz az otthoniakkal a kommunikáció ugyanis mikor itt éjfél van otthon már reggel 9 óra. Mindenesetre a végsőkig kitartunk majd. :D
Hamarosan jelentkezem a tapasztalataimmal, és az utolsó 2 hetemről is beszámolok Miamiban, ami elég sűrűre sikeredett, egy kicsit meghúztam a végére és nagyon nagyon jól sikeredett. :)
Szóval see you soon! Kisses
